Akit bántottak fiatalabb korában pl valamelyik családtagja, az napvilágra került előbb-utóbb? Tovább lent folytatom.

Ezt szerintem nehéz titokban csinálni. Csak kiderül valahogyan.

Előző! Nem akarok illúzió romboló lenni, de tud az titokban maradni. Éveken át szenvedője voltam és nem lett semmi következménye.

Velem nem történt meg,de tudok olyant,hogy csak akkor derült ki mikor az apa meghalt,mert a lány szégyellte,hogy segitséget kérjen.

Nálunk nem maradt titokban, pereskedés és válás lett a vége. Én és a testvéreim voltunk a szenvedő alanyok, apánk az elkövető.

Én már tudok beszélni róla. De még azután se tudtam sokáig hogy az apám meghalt. Két éven keresztül sorozatosa n megerőszakolt. Sosem büntették meg érte.

Én is szégyellem magamat miatta, pedig nem nekem kéne, mert csak a szenvedő alany voltam éveken át.

Titokban tud maradni addig amíg a szenvedő fél ki nem nyitja a száját. Tudom. Ha annak idején nem álltam volna ki magamért és a húgomért akkor a húgom is arra a sorsra jutott volna mint én. Sok- sok évnek kellett eltennie a pokolban, hogy végre megértsem, nem én vagyok a hibás, nagyon nem jó ami velem történik, és nem szabad hagynom, hogy a testvérem is padlóra kerüljön mégjobban. Én is évekig titkoltam, senkinek nem szóltam , mert sokszor úgy éreztem (és a szüleim mondták is éveken keresztül, hogy én vagyok mindennek az oka) , hogy én tehetek róla. Mindegy, hogy amikor először megtörtént még gyerek voltam. 18 évesen mertem elmenni a rendőrségre. 23 éves voltam amikor a szüleimet a bíróság elítélte. Még ebben az évben, hogy a 14 éves húgom gyámja lehessek, hogy ne vigyék intézetbe, elmentem dolgozni. Nem tanulhattam tovább. De megérte. 1 dolgot bánok csak mai fejjel. Azt, hogy anno annak idején 11 évesen nem rohantam a rendőrségre, hogy nem kértem segítséget. Nem könnyű a titkokat elmondani bárkinek is.