Kamaszok, hogyan élnétek meg, ha a szemetek láttára ez történne anyukátokkal?

Először is, olyan nincs, hogy egyedül ő esik bele. Ha azt látom, hogy Anyám alatt beszakad a jég, gondolkozás nélkül vetem magam utána.

Trauma lenne, természetesen.

Nos, nehéz. Mivel nem ismerem magam annyira, hogy tudjam, hogy egy ilyen szituációba lefagynék, és néznék magam elé, vagy beszöknék utána.

Ha az előző, akkor nyilván később tépáznám magam, hogy miért nem tettem semmit, miért csak néztem egy ilyen durva dolgot, miért pont ő, miért velünk, miért, miért.

Nade, ha magára anyára kéne gondoljak, akkor mindkét helyzet igaz lenne. Lehet traumatizálódnék a jégtől, és utálnám a telet, úgy ahogy van. De közben anyut is dicsőíteném, hogy nem vesztette el a lélekjelenlétét ilyen szituációba - velem ellentétben. Talán a hős tekintet túlzás lenne, inkább ha megment valakit akkor mondom ezt. Így inkább csak felnéznék rá, de közben félve gondolnék a (befagyott) vizekre.

18/l

Akiknek csak annyi esze lenne, hogy utána ugrik azokért nem kár.

Ilyen esetben nem az a megoldás, hogy beleugrik valaki a vízbe, hanem megpróbáljá értelmes módon kimenteni, amit beleugorva lehetetlen!

Valószínűleg örök életre rettegnék a jégtől.

Általános suliban olyan volt a suli, hogy 2 emelet, körben tantermek, szélén korlát és a közepén aula. Egyik osztálytársam kiállt a korlát szélére és rángatta a korlátot. Annyira megviselt, hogy azt hittem, le fog esni, ráadásul direkt odahúztak erővel engem is a korláthoz. Most közel 30 vagyok, a magassától egyáltalán nem félek, kivéve ha pl. kilátóba vagyok és a közelembe emberek vannak, főleg ha mögöttem, olyan fóbia alakult ki ettől

Nekem ezt egy kicsit nehéz elképzelni...

1. A közelünkben nincs tó.

2. Tó közelbe csak akkor utazunk, mikor lehet fürödni benne (ergo nem télen)

3. Alattam többször szakadt be a jég, (patak) mint anyám alatt. :D