Mit tennétek? Haza Magyarhonba a semmibe vagy maradni itt a semmibe Hollandiába?

Röviden és tömören, elszúrtam. Kijöttem hajóra dolgozni márciusban, a hó közepén felmondtak nekem. Elmentem, de maradtam Hollandiában. A hajón megismerkedtem egy negyvenes marokkói nővel, aki az anyaideálom lett. Sajnos mivel nem EU-s és nincs visája csak németbe, így itt Hollandba nem tud munkát vállalni, tilos neki. Nekem van adószámom. Kihoztam a hajóról, egy magyar - holland családi cég megígérte, hogy segít nekünk/neki. Sajnos nem kaphatott BSN számot, nekem pedig a harmadik napig tartott a munkavállalásom a kedves cigány - magyar kollégák fröcsögése miatt, nekem nincsen jogsim, neki igen, de vezeti 8 éve nem vezetett, olyan volt mint, aki most tanulja, így el kellett hagynunk a szállást (ami egy industrial center kellős közepében egy raktár felett kialakított kis apartman volt) Haragudott rám, hogy a kényelmes hajóról ilyen helyzetbe csöppent. Igaza is volt. Most viszont minden rendben lehetne. Találtam egy magyar tulaj által egy jól frekventált városban lakást. Kettőnknek nagyon olcsó a vírus miatt is. Sajnos feléltem a tartalékaimat, sokat költöttem rá és magamra is. Ő Június egyel elhagyná az országot a holland - francia barátjával Franciaországba menne illegálisan. Marokkóban van egy tízéves kislánya és a családja, a haldokó apja, de a prioritása mégis a fianceéja. Ma nagyon csúnyán összevesztünk, mivel én fizettem ki az illegális albérletünket (valós tulaj haldoklik, egy jó barátjától - 50-es nő béreljük, regisztrálni nem lehet emiatt)tőle pedig kaptam párszáz eurót és megvádolt lopással, teljesen kifordult magából. Elfelejtette, hogy mióta kijött a hajóról minden költséget én fedeztem. Amit azzal a párszázzal visszaadott, amit a testvére küldött neki. De, ennek ellenére ő vissza akarja tőlem venni, ordenáré módon viselkedett emiatt. Letagadta, hogy én valaha is a javát akartam volna. Sajnos hiába próbáltam emberien megbeszélni vele, hogy mi történt a mai nap alatt, mikor csak a Primarkba mentünk a kevésből valamennyi ruhát venni és amiatt akadt ki, hogy én az utcán egy padon kezdtem el enni a turkish doneremet. Otthagyott, visszament egyedül a lakásba nulla helyismerettel, ahol elmondta a marokkói holland lakótársnőnknek, aki pár nap múlva elköltözik, hiszen két hónapja nem fizetett, hogy én mekkora gypsy vagyok és mennyire nem egyezik az életstílusunk. Visszamentem én is, megkérdeztem mikor jön érte a fianceéja és csempészi Franciaországba, mert így ahogyan viselkedik együttélni lehetetlenség. Ekkor mindkettő nekem esett, hogy semmi jogom nálam idősebbet kérdezni magánjellegű dologról. Hívtam a tulajt, akinek elmodtam, hogy elegem van, leveszem a kezem az "anyámról" van egy munkahely szállással, ahova mehetnék még a héten. Elmeséltem miből alakult ki a vita, de nem akar elengedi. Ha elmegyek a nőnek, aki velem jött, mennie kell. Igen ám, de én már torkig vagyok azzal a stílussal, amit a nő megenged magának velem szemben, mert "csak" egy húszéves tini vagyok. Fáj, hogy ennyire félreismertem és fáj, hogy iyen hülye voltam. Csak hibáztatni tudom magam. Millió vele közös munka jelentkezést küldtem be e-mailon. Millószor vettem neki, amit megkívánt. Csak az anyai szeretetért. A sajátom sose szeretett, sokadjára dobott ki. Habár mióta kint vagyok Hollandiában már a rendőrséggel kerestettett, hogy menjek haza. Mit tehtenék? Annyira elvesztem, mint még soha. Nem akarom sorsára hagyni a negyvenes marokkói barátnőmet, de már nem tudok semmi pozitív kimenetelt. Mintha én lennék a legnagyobb szemét számára, mert segíteni akarok neki. Most is. Hiába játsza a ripacs hercegnőt, akiek a fianceéja a fenekét is kitörli és a vállán hordozza, mert ő nő és a kultúrájukban a nőknek nem kell dolgozni, a pasi megad mindent, csak nevelje a gyereket. Elfogadtam a nézetét. De ő engem sose fog. Most démonizál, mert ha elmegyek mennie kell, hiszen én fizettem, nem ő. De megtudnám oldani, hogy maradhasson június egyig. Csakhogy utána megint (mert már egyszer megtörtént) bannolni fogják Franciából és vagy Amsterdamba küldik vissza újra vagy az egész EU-ból tiltják a szabályok kijátszása miatt. A marokkó nagykövetség haza tudná menekíteni, de ő tagadja. Viszont én mellette nem tudok már élni. Annyi fájdalmat okozott, hogy leírni sem lehet, annyira megalázó a helyzet. Talán vissza kellene mennem Magyarhonba. Mindig is utáltam, de most olyannyira egyedül vagyok, egy ha szabad így fogalmaznom hátráltató tényezővel együtt, hogy ennél még a múltammal való szembenézés is jobb lehet. Ti mit tennétek? Várnátok összeszorított fogakkal, míg helyre rázódnak köztetek a dolgok vagy kilépnétek ebből és elfelejtenétek erővel, hogy valaha is ismertétek egymást? Visszamennétek oda, ahonnan kényszerből menekültetek el csak azért, mert ott talán még szerethetnek egy cseppet?