Szerintetek meg lehet unni hosszú évek alatt az embereket? FŐleg párkapcsolatra gondolok, de barátokra, ismerősökre . Stb. is gondolhattok.

Érdekes... Soha nem tudnám megunni az általam szeretett embereket, ugyanúgy, ahogy a levegőt sem. Ők biztosítják az érzelmi municiót az élethez. Nem unod meg az ivóvizet, vagy hogy az autódba mindig csak benzint tankolj?

meg lehet, de még hogy. viszont akiket szeretünk, a családtagok, azok eléggé tudnak hiányozni.

Akit igazán szeretsz, azt nem unod meg. Erre kenni egy kapcsolat végét nem más, mint hárítás.

Igen, én nagyon hamar rá tudok emberekre unni, eleinte mikor megismerek valakit, jó hogy néha találkozunk, az újdonság varázsa.. de utána már inkább teher hogy valaki folyton keres, beszélgetni akar velem, ha meg nem vagyok épp elérhető, vagy olyan a kedvem hogy lemondok egy találkát akkor rögtön ki van akadva (még ha nem is mondja). Engem inkább fárasztanak az emberi kapcsolatok, újabban már nem is ismerkedek nagyon, az internet bőven kielégíti az igényeimet ha beszélgethetnékem van. Egyébként meg van nekem is legjobb barátom, de vele is bőven elég az ha 1-2 havonta egyszer találkozunk. 19L

nézd, ez EQ kérdése. mint ahogy az IQ-nk, úgy az EQ-nk sem egyforma. van, aki megunja az embereket, akiket szeret, más viszont soha nem unja meg őket. de az tény, hogy párkapcsolatnál, és barátságnál is mindkét félnek tennie kell érte, hogy ne laposodjon el a dolog.

Előzőnek igaza lehet, nekem elég alacsony az eq-m (kicsit több mint 20), valószínűleg ezért nem tudnak más emberek sokáig érdekelni... Előző előtti voltam.

Van 2 Igazi barátom. Egyiket 13 éve ismerem, a másikat 9 éve. Egyiket se unom. 16F

Azt írta egy 19 éves lány itt, hogy gyakran unja az embereket. Akkor hogy a statisztika színesebb legyen, én 64 évesen unom az embereket. Nem is keresem a kapcsolatot velük. Nem terhelek senkit, bár van, aki néha keres, akkor finoman elhárítom. Örülök, hogy nyugdíjas lettem, és senkihez nem kell alkalmazkodni. Alkalmazkodtam eleget 42 évig. És igen. Néha a férjemet is unom. Biztos vagyok, hogy ő is engem. 38 éve élünk együtt, tehát van, ami összeköt, és erős kapocs. De amivel 38 éven át zavartuk egymást, arra ráun az ember. Pl.38 éve nem unja meg, hogy beszóljon dolgok miatt, amin már nem fogok változtatni.Én meg unom,hogy amikor nézek valamit a tv-ben, akkor beszélgetni van kedve, úgy teszek, mint ha rá figyelnék, de megtanultam két dologra koncentrálni,: őt figyelem, válaszolok is, de hallom a tv-t is:) De adja Isten, hogy sokáig akarjon még velem beszélgetni! Az unalom helyett én inkább hangulatról beszélnék, ami ugye változik.Van amikor van türelmünk, van amikor unjuk a másikat. Ha az unokákra reggel 8- este 8-ig vigyázok, akkor már unom őket, de ez is inkább belefáradás. Aztán alig várom, hogy megint jöjjenek.