Melyik a rosszabb, ha tudod hogy meg fog halni a szeretted ( pl. végstádiumos rákos) vagy ha hirtelen, váratlanul hal meg pl. autóbalesetben?

A mi családunkban épp mindkettő megesett, illetve folyamatban van.

A hirtelen fiatalon elhunyt rokon halála sokkoló volt, senki nem számított rá. Még előtte lett volna az élet, ami egy plusz tragikus dolog.

A végstádiumú rákban haldokló rokon szenvedését végig kell asszisztálni a családnak, látni ahogy retteg a haláltól, elviselni a tehetetlenséget, a fájdalmat, az agressziót, az ápolása is teher annak akinek csinálnia kell, mert nem együttműködő, a bizonytalanság hogy mennyi lehet hátra stb.... Szerintem ez rosszabb mindent egybe vetve. Hosszabb és jobban leterheli mindenkinek az idegrendszerét. És hiába az elvi illúzió, nem lehet elbúcsúzni egy életébe kapaszkodó és haláltól rettegő és szenvedő embertől. Nem is önmaga teljesen. Hibáztatja a szeretteit az állapota miatt. Már amikor ilyen állapotba kerül, elveszíti a kapcsolatot az egészségesek világával. Lehet hogy megváltás lesz a vég mindenkinek már, ami még több bűntudatot hagy maga után.

Szomorú és tragikus mindkét eset az biztos. Mindenki szép életet és békés halált érdemelne.

A hirten rosszabb, nem tudsz rá felkészülni.

Az egyik pillanatban még beszélsz vele, a másikban nincs tőbbé.

Apám reggel elment dolgozni, délutánra halott volt…

Anyám ugyanígy (de ő 71 volt majdnem, apàm meg 31), tévét nézett, felkelt a kanapéról, hogy vécére megy, elájult, kórház, másnap meghalt…

3.5 éves voltam, az öcsém három héttel volt a második szülinapja előtt.

Szívinfarktus, 31 évesen.

Buszsofőr volt, a buszon lett rosszul.

79-ben történt amúgy.

Igen, 75-ös vagyok.

S igen, stresszes életet élt, az se segített, hogy erős dohányos volt.

A sztori amúgy az, hogy előtte lehetett egy szívinfarktusa, mert fájt a gyomra, s elment orvoshoz, aki azt mondta, gyomorrontás, pedig nem is evett előtte.

Én 3.5 voltam, a tesóm három hét híján 2, anyukám 27.