Hogyan lehet feldolgozni valakinek az elvesztését?

Bokatöréssel feküdtem a kórházban 2 napig. A kórteremben volt egy idős úriember, nem éppen ereje teljében. Elég sárga volt az öreg, de szellemileg oké volt. Reggeli vizit alkalmával megemlítették neki, hogy átvitetik Debrecenbe, csinálnak CT-t... Egyértelmű volt, hogy neki már mindegy, a mája feladta. Beszélgettem vele még az orosz hadiipar csodái is szóba kerültek.

Full alkoholista volt. Pontosan tudta, hogy neki ennyi volt, befejezte.

Kibicegtem a kórház előtt álló kocsmába, vettem 2 sopronit, meg 2 kőművesgránátot. Megittuk, elsztorizgattunk a fiatalkoráról, nőkről stb. Aznap este felhúzta magát a zuhanyzóban. Legalább a haláláról ő döntött, volt mit megölnie, annyira észnél volt. Ez becsülendő

Szerintem csak az idő tud segíteni a feldolgozásában, előtte elbúcsúztatjátok, visszagondoltok arra milyen jó ember volt, meggyászolljátok. Az idő segít, hogy el tudd engedni, de közben neked, és a többi hozzátartozónak élnie kell tovább az életét. Nekem apukám 20 éve halt meg áttétes gyomorrákban, és már ő is olyan félelmetes sovánnyá vált mint egy csontváz. Enni hetekig nem tudott semmit, előtte is csak nagyon keveset. Utána már a vizet is kihányta. Volt kórházban egy darabig, meg is próbálták műteni, de nem sikerült. Hazaküldték, és itthon haldoklott sokáig. Sohasem tudom elfelejteni a tekintetét, mikor már ahhoz se volt ereje, hogy mondjon valamit. Csak nézett, beesett arccal.. Szörnyű volt így látni, és annak a tudatban lenni, hogy nem tehetünk semmit. Már alig reagált valamire, és fogalmunk se volt róla, hogy mire gondol, és hogy milyen fájdalmai vannak. A végén bevitettük a kórházban, és

ott hunyt el pár nappal később. Tudtuk hogy meg fog halni, de mikor közölték a hírt, mégis nagyon rosszul érintett mindenkit. Én pontosan 1 hónappal később olyan pánikrohamot kaptam, hogy azt hittem én is meghalok. Akkor még azt se tudtuk, hogy létezik ilyen betegség. Kaptam egy csomó gyógyszert, kezdtem jobban lenni, és idővel kezdtem feldolgozni apám halálát is. Bár a gyógyszerek is úgymond segítettek valamelyest. Bár ha visszagondolok apámra, és a halálára olyankor összeszorul a szívem, de az életére, és mikor köztünk volt még, arra csak jó szívvel, és hálával gondolok, mert csodálatos, nem mindennapi ember volt. Őszinte részvétem nagyapád miatt. Sajnálom hogy ilyen dolgok is meg tudnak történni, amit írtál. Nagyon rossz a rendszer, és arra nem gondolnak, hogy a család mit tegyen ilyen esetben? Közlik, hogy nem tudnak mit csinálni, és ennyi? Tudom, hogy a kórházi az aktív kórházi ágyak nem erre valók. De akkor legyenek hospice otthonok, vagy valamik, ahol méltósággal tudnak távozni a menthetetlen betegek. De én még az eutanáziát is támogatnám, ha lenne rá mód. Mert iszonyat szenvedés egy-egy ilyen betegség. Mi elképzelni sem tudjuk, hogy mit kell átélniük. Fura, de talán jobb is, hogy a nagypapád öngyilkos lett. Nem csak titeket akart megkímélni, hanem saját magát is. Ha belegondolok lehet én is azt tenném, ha lenne hozzá erőm. Nyugodjék békében nagyapád, és gondolj vissza a szép időkre, szálljon el a dühöd, már nem tehetsz semmit. Elment, de az emlékeidben örökre ottmarad:)

1. A hasnyalmirgyrak az egyik legrosszabb lap az élettől, próbáljatok nemo megnyugvást lelni abban, hogy így szenvedett a legkevesebbet. Még csak jobban sem lehetett volna már, gyógyulás pedig innen már nincs.

2. Szerintem nem az a baj, hogy megmondják, meg hogy hazaküldenek (ki akar egy ilyen sz*r kórházi rendszerben haldokolni), hanem az, AHOGY ezt közlik, és ahogy addig is viselkednek az emberrel. A tarsaladom eléggé lerohadt, így a kórházi személyzet sem különb, sajnos.

3. Ezen csak az idő segít. Ne fojtsd magadba az érzéseid. Én az első hónapban semmire nem tudtam odafigyelni a temetes szervezésen kívül. Szóval adj időt magadnak.

Apámnak egyszer olyan gyógyszert akartak adni élethossziglani problemara, ami elég erős volt, és féltünk, mert ismert volt, hogy hozzászokik egy idő után a szervezet, es akkor már nem hat, és akkor nem tud mire váltani majd, a huszonéves doki nyeglén közölte, amiatt neki már nem kell aggódnia.... Nem fogadta el azt a gyógyszert, hanem egy gyengébbnel maradt és még 10 évig élt. Nem tudsz mit kezdeni az ilyen emberekkel, nem kell foglalkozni velük.

Szegény papád! Részvétem!

Gondolj arra, hogy legalább már nem fáj neki a betegség... Idővel neked is könnyebb lesz.

A magyar egészségügyet illetően pedig csak azt tudjátok tenni, hogy a mostani szavazáskor ellenzéki pártokra szavaztok! Mert amíg ez a fidesz-diktatúra megy 2/3-os többséggel, addig kontroll nélkül megy a pénzlenyúlás, a médiából meg harsogják a füledbe, hogy minden szép és jó...

10

en is ezt irtak aztan kitoroltek, plusz azert tegyuk hozza, egy fiatal 20 eves lanyrol van szo, tehat lehet nem a legerettebben fogja fel, de istenem valamikor fel kell nyitni a szemet