Annyira hiányzik a párom, hogy mikor hazajön, már nem is örülök neki, másnál is van ilyen érzés?

Hát ha ezt így érzed .tényleg baj lesz nálatok......Nem látsz pénzt??Akkor miböléltek???Számlák,kaja??

Megértem,hogy nehéz egyedül kicsivel.E`n két kicsivel vagyok egyedül,míg a párom reggel 1/2 6 kor megy este 6-7 között jön......

E`n nem érzek úgy mint te.Persze egyedül érzem magam a gyerekekkel,pláne nekem semmi segítségem,mindenki messze lakik.szüleim 1000km re anyósomék 65 kmre.Ùj helyre költöztünk.A barátnöm is messze.

Nekem egy szavam sem lehet.Mindenünk meg van ami kell,és még nekem is "kedveskedik" ami persze kölcsönös. :D

Megértelek!

Nálunk is volt ilyen helyzet. Babával én itthon, férjem melózik reggeétől estig és hétvégente a házunkat építi reggeltől estig. Megszoktam az egyedüllétet, így mindig eltoltam magamtól, amikor közeledett. Furcsa volt, mintha idegen lett volna. Beszéltünk róla, átbeszéltük elejétől a végéig. Sikerült. Csak egy vacsi és egy ékszakai séta a városban, de úgy feldobta az egészet, hogy ebből táplálkozunk egy ideig, úgymond beosztjuk, mert nincs más, de szeretjük egymást, ki kell tartanunk. Persze ez egy olyan helyzet nálunk, aminek tudjuk, hogy előbb-utóbb vége lesz, mert megépül a házunk, beköltözünk és boldogan élünk, együtt töltjük a hétvégéket.

Lényeg, hogy meg kell beszélni, hogy muszáj egymásra időt szakítani, mert észrevétlenül eltávolodtok egymástól!

Az én volt párom is sokat dolgozott, nagyon nehéz volt nélküle lennem, gyakran azt éreztem, nem is törődik velem. Csak miután szakítottunk, akkor jöttem rá, mennyi mindent adott nekem az életéből.

Ne hagyd magad sodródni, találj ki valami meglepetést neki mikorra hazaér, akár a kicsi is részese lehet. Úgy könnyebb várni, és gyorsabban megy az idő, meg persze rá vártok, ami megint sokat segít a kusza gondolatokon.

Tudod, ezt pont neki kellene elmondanod, nem nekünk itt!

Ha szeretnéd, hogy történjen valami, akkor mindig azzal beszéld meg, akire tartozik, különben esélyt sem adsz neki a változásra, viszont a problémák csak gyűlnek és a szereteted iránta halványodik...

Szia:) Néha ugyanígy érzem magam, annyi különbséggel, hogy nekünk még nincs gyerekünk és a távollét ugyanúgy az én "hibám" mint az Övé...

Néha úgy érzem annyira várom, hogy jöjjön, hogy megbolondulok. Aztán mikor megjött elvagyok mint a befőtt, szomorú leszek és lehangolt...

Mostanában szerencsére gyakrabban találkoztunk, és sokat beszélgettünk. Így nem volt annyira jellemző...de tavaly...

A megoldás szerintem mihamarabb más munkát találni a párodnak, mert ezt nem lehet a végtelenbe folytatni. Lehet, hogy van pénzetek (bár ahogy mondod, nem látsz belőle semmit) de a pénz nem boldogít, most is látod. Inkább legyen kevesebb pénzetek mint, hogy ne legyen boldog a családotok. Véleményem szerint....

Mikor legközelebb hazajön a férjed mondd el neki mindazt amit IDE leírtál...és találjatok egy közös nevezőt.

Mi jövőben összeköltözünk, már "csak" másfél év:-S

Én is így szoktam érezni, én sokkal több időt szeretnék a párommal tölteni, de azt sem akarom, h úgy érezze rá akaszkodom, szóval erőt veszek az ösztöneimen és én is elfoglalom magam mással. Mondjuk azért szerencsére mi többet találkozunk most még, mert munkanélküli, de amikor dolgozik, akkor jóformán csak akkor látom, mikor reggel fölkelek, s ő még alszik.

Sajnos szar ez az élet, meg ez a rendszer, megszoksz, vagy megszöksz. Nekem a párom segít megszokni, különben már rég megszöktem volna.

Anyám volt ugyanebben a helyzetben mikor karonülő kisgyerek voltam, ugyanezeket az érzéseket fogalmazta meg később nekem is, mikor már felnőtt voltam és egyszer elbeszélgettünk erről. Válás lett a vége pár év múlva.

Mindenképp meg kell beszélni, hogy pályázzon meg közelebbi állást és foglalkozzon veletek többet.