Szerintetek tudok csinálni vmit, vagy inkább hagyjam az egészet?

Két nagyszülőm meghalt(apukám apukája és anyukám anyukája). Apám apja még apu gyerekkorába elvált a nagymamámtól, neki meg aztán lett egy élettársa, aki kb egy éve halt meg. A nagymamám 2-3 hónapja költözött ki hozzánk a városbol, a lakását meg kiadta az élettársa lányának meg annak a pasijának. És még csak pár hónapja lakik nálunk, de a szüleim állandóan veszekszenek vele, úgy átlagosan hetente 2x. És nem ok nélkül, mer a nagymamám az élettársának a lányát lehet, h még jobban szereti, mint apámat, és mindig neki panaszkodik apuékrol. de nem is csak neki, hanem az egész családnak olyanokat mond a szüleimröl, h gonoszak vele, meg h soha nem szól hozzá senki egy kedves szót se, és ezt szó szerint igy. És ok nélkül persze , mer ő tehet mindenröl, mer mindig mindenbe beleköt, és állandóan beleszól, h anyu mit csináljon, meg ha apu mond neki vmit, rögtön gondolkodás nélkül rávágja, h nem. Egyfolytába veszekszenek, és mindig kibeszélik nagypapámmal(mer ő is velünk lakik, csak ő már tíz éve) ebéd közbe anyuékat, h mien rosszak, gonoszok, meg mien rossz szülők, pedig egyáltalán nem azok, egy szó se igaz az egészből. Aztánb az egész család előtt sdzidja őket, meg mindenkinek telefonálgat, h itt nálunk mien rossz neki, és állandóan olyan hangon, h mindenki megsajnálja. 13 éves vaok, és van négy féltesóm, de ők már felnőttek, és nem laknak nálunk, az egész házba én vok az egyetlen gyerek. És az orrom előtt veszekszenek, ami nem baj, mer utálom, ha nem értek vmit, és titkolóznak előttem, mert ahoz elég idős vaok, h fel birjam fogni, miröl van szó, de bele persze nem szólhatok. És mikor veszekszenek, miközbe anyuék mondják az egészet nagymamámnak, nagymamám olyan szemekkel néz rám, olyan kölyökkutya szemmel, vagy én nemtom, h megsajnáljam, mer h én gyerek vaok, hülye vok, és majd beveszem. Aztán meg másnap mindenkire mosolyog, és ugy csinál, mintha az ég világon semmi se történt volna. De télleg durva dolgokat csinál, például titokba mos, a szobájába áztatja be a ruháit, mer anyu megkérte - SZÉPEN! - h ha mosni akar, akk szóljon neki, majd ő megcsinálja, mer nagymamám már egyszer elrontotta a mosógépet, de tőle hiába kér bárki bármit, semmibe veszi, és állandóan bőg, meg sajnáltatja magát, de még a hülye is látja, h csak játsza az eszét, mint egy kisgyerek. Persze azt tudom, h tényleg rossz itt neki(szal nem vok elfogult), de egyedül ő tehet róla. Az idegenek előtt meg parsze játsza a kedves öreg nénit, és a barátaim is szeretik, szóval amikor elkezdtem nekik is ezt mondani, fejemhez vágták, h szerintük a nagymamám kedves, és micsoda köcsögség, h szidom itt össze-vissza. Pedig nem mondom, h nem szeretem, mer mégiscsak a nagymamám. De akk is, ráadásul állandóan olyan dolgokat emleget föl, amikröl ö is tudja, h rosszul esik valamelyikünknek, azon kivül a kukábol eszi a rohadt csersznyét - és nem csak úgy mondom, halál komolyan - állandóan takarít - ami am nem lenne baj, csak mindig át akarja rendezni az egész házat - , kéthetente összetör vmit, stb. és állandóan arról tud csak mesélni, h ki h halt meg a családba, aztán merg csodálkozik, h nem beszélgetünk v ele. Meg háth ugye emeletes házunk van, és mi vagyunk szüleimmel az emeleten, a "két öreg" (így hívjuk őket, h kicsit röhögjünk is) meg a földszinten, és mamám mindig kiakad, h miér nem hívjuk föl magunkhoz az emeletrew - megjegyzem, csigalépcsőnk van - amikor járni is alig tud. És mivel alig tud járni, ezér nem lakhaqt egyedül, meg öregek otthonába se, pedig mindenkinek az lenne a legjobb, ha nem lakna velünk.

Régebben sokat sírtam a veszekedés miatt, most már jobb, mert meg szoktuk ezt beszélni apumékkal, de azért továbbra is rossz látni, h a szüleimnek mien rossz kedve van miatta, amikor am se alakulnak jól a dolgok, mer apu ács, és kevés pénzünk van most, mer nincs neki mun ka, nagymamám meg mindig beleszól, h menjen vissza a textiliparba, mer elöször ott dolgozott, csak nem tecccett neki. és amikor apám megkéri, h siessen, mer d.u. fél háromra mennek orvoshoz, délbe indul el fürödni (hozzáteszem, h ez a tevékenysége legalább másfél óráig tart a felöltözéssdel együtt) aztán még mire kimegy a konyhába, meg megebédel, ott van fél három, és még be kell érni a városba, apu meg már menne vissza dolgozni - mer hazajár ebédelni - mer ő a főnök, és várják a munkások.

Na szóval elég rossz ez így, de apuék már nem tudnak semmit se kitalálni, h mégis mit kezdjenek vele, ráadásul én is nagyon utálom a veszekedést.

Szerintetek lehet kezdeni valamit ezzel az egésszel, vagy mostmár hagyjuk az egészet?