Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Jogosan haragudott meg?

Jogosan haragudott meg?

Figyelt kérdés
Mindenek előtt elmondanám, hogy már évek óta együtt vagyok a barátnőmmel, és sokszor kikéri a véleményem más lányokról, gondolok itt a külsejükre, vagy ha ismerem az illetőt, akkor elmondom róla a véleményem, hogy milyen embernek tartom. Én ezt elmondom, ő konstatálja, és ezzel ennyi. Pár nappal történt, hogy sétáltunk egy parkban, én pedig észre vettem egy elég szembetűnően dekoratív és egyben elegáns hölgyet, aki véleményem szerint nagyon szép volt, és kíváncsi voltam erről mit gondol a barátnőm, így megkérdeztem. Már látszott rajta, hogy kicsit rossz szájízzel, de válaszolt, majd visszakérdezett hogy én szépnek tartom-e. Természetesen igennel feleltem, de ennek következményeképpen teljesen kikelt magából, elmondott mindennek, meg hogy akkor miért nem vele vagyok együtt, tehát egy tipikus női féltékenységi roham. Megérteném a problémáját, de ő maga szokott ilyeneket kérdezni tőlem, és sosem volt baj, ha igennel feleltem, most csak annyi volt a különbség, hogy én kérdeztem. Nagyon megharagudott rám, de nem érzem, hogy jogosan tenné. Mit gondoltok?
2011. szept. 1. 11:47
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:

Szerintem nem jogosan. Nincs abban semmi, hogy szépnek tartasz másokat, nem vagy vak... ezt nőként is be lehet látni.

22/N

2011. szept. 1. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
100%
Mi nőknek egyik pillanatban ilyen másikban olyan kedvünk van....lehet csak rossz kedve volt,mond el neki azt amit itt leírtál....biztos megérti
2011. szept. 1. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
81%

45L

Mi is meg beszéljük a férjemmel ha valaki jó néz ki.Ez nem bűn.ha ezért felhúzta az orrát,hát hagyd rá.

2011. szept. 1. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
67%

Dehogyis.

Ez olyan hülye dolog,hogy akkor miért nem vagy vele...ha férfi lennék simán otthagynám az utca közepén az ilyen hisztis tyúkot!

2011. szept. 1. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
100%

Én szerintem pedig többet ne (vagy legalábbis lehetőleg csak nagyon jól elkapott pillanatban) csinálj ilyet! Ő pont azért kérdez meg téged, hogy tetszik-e neked ez-az, mert folyamatosan összehasonlítja magát vele. Gondolom. Valszeg lehet egy kis önértékelési gondja, vagy nem tudja, tényleg tetszik-e neked igazán. Ő arra vágyik, hogy csak ő legyen a legszuperebb nő a szemedben. Hogy korábban nem mutatta ezt ki, az csak álca volt. És te " bevetted". Nem vagy okolható azért, amit történt, csak még nem vagy ezen a téren elég tapasztalt. Sajnos a nők jó nagy része így működik. A bátorság vagy nagyszájúság vagy "jófejség" vagy stb. mögött általában pont az ellenkezője van. Ezek csak játszmák.

Egyébként azok a nők csinálnak így, akik kevés visszaigazolást kapnak a párjuktól.

Dicsérd, szeresd, biztosítsd őt arról, hogy rengeteg értéke van, amitől a kiválasztottad, és akkor megnyugszik és végre elhiszi, hogy tényleg tetszel neki.

2011. szept. 1. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
100%

Ha ő tesz megjegyzést vagy kérdez meg téged egy nőről az más mintha te teszed ugyanezt. ez pont olyan mint hogy én szidhatom a szüleimet de a pasim nem.


Lehet hogy túlreagálta, de neked is lehetne annyi eszed, hogy ha jobb témád nincs mint egy másik nőt dicsőíteni a saját nődnek, akkor inkább csöndben maradsz. Gondolom ő se kezdi el neked ecsetelni, ha meglát egy sportkocsit, hogy milyen menő az a hapsi és milyen jó lehet vele lenni... Na ebben sem lenne semmi, de azért mégis :) szóval attól mert te nem érzékeled, lehet hogy éppen amit mondtál igenis sértő volt a barátnődnek. Persze ehhez látni kéne a pontos szitut.

2011. szept. 1. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
Mi egy éve vagyunk együtt, sokszor megbeszéljük, hogy az utcán-buszon körülöttünk lévők kinek hogy tetszenek. Nincs ebben semmi, még csak hűséget sem fogadott, nemhogy vakságot...
2011. szept. 1. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
Talán eleve azért kérdezgetett, hogy újra és újra megerősítsd abban, hogy minden nő csúnya hozzá képest.
2011. szept. 1. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:
Értem én, de akkor miért tesz fel olyan eldöntendő kérdést, amire csak egy választ fogad el? Mellesleg sokat dicsérem a szépségét, talán túl sokat is.
2011. szept. 1. 12:59
 10/12 anonim ***** válasza:
Lehet, hogy a párommal ufok vagyunk, de 10 év alatt még egyszer se tárgyaltunk ki se pasit, se nőt. Megnézzük sunyiba maximum, de azért vannak haverok, barátnők, hogy ezt velük beszéljük meg. Ha velem van a párom, velem foglalkozzon, ne vadidegen emberekkel.
2011. szept. 1. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!