Mit csinálok rosszul? A nővéremnek minden összejön, nekem semmi, pedig én teszek többet érte.

3 lány közül a középső gyerek vagyok. Tanulmányokat tekintve mindig is kitűntem a testvéreim közül. Én pl. többször voltam kitűnő, ha nem, az átlagom akkor is 4,5 fölött volt végig, gimi alatt 3 nyelvből lett középfokúm, ami mindig elsőre sikerült stb.

A nővérem ezzel szemben 3-4-es átlaggal ment az érettségiig, ott is 2-esek, 3-asok is születtek. A német nyelvvizsgája 3. próbálkozásra lett meg, az angol szóbeli 2.-ra (az írásbeli akkor sem, utána nem is próbálkozott tovább). Én sokat tanultam, ő érettségi előestéjén még moziban volt, úgy kellett este 10-kor rátelefonálni, hogy hol van már...szóval ilyenek.

Egyébként jóban vagyunk, nem savazni akarom, sem magamat fényezni, csak ezeket fontosnak láttam leírni, hogy lássátok a helyzetet.

Szóval, a nővéremet (3 évvel idősebb nálam) utolsó helyre vették fel egy nem túl színvonalas vidéki főiskolára, amit utált, nem tanult, beleölt 3 évet, majd kirúgták, mert nem lett meg egy tárgya harmadszorra sem, közben kiderült egy csomó tartozás kredittúllépés, stb. miatt.

Engem felvettek az ELTE-re, első helyre. El is kezdtem, és jól teljesítettem egy évet. Aztán sajnos valami történt a családban, azt a kevés anyagi támogatást is elveszítettem, amit addig élvezhettem, egyszerűen tönkrementem lelkileg a pénztelenségbe, nem tudtam enni, az éhségtől tanulni, dolgozni meg nem tudtam annyit, hogy mindenem meglegyen, ami kell. Annyira féltem ugyanis, hogy a tesóm sorsára jutok, és a munka miatt elhanyagolom a tanulást, ami ugye ösztöndíj szempontjából sem utolsó.

Lényeg a lényeg, most szeptemberben külföldre jöttem bébiszitterkedni, hogy 1 év alatt gyűjtsek egy kis pénzt, felszabadult lehessek kicsit, és átgondoljam, mi merre hány méter. Aztán most 2 hónap után kirúgtak, mert nincs jogsim (holott ők ezt tudták), és nekik szükségük van valakire, aki vezet.

Annyira csalódott lettem, hogy úgy döntöttem, hazamegyek, és ha a nővéremnek sikerült "másfél" nyelvvizsgával, érettségivel munkát találnia (ugyanis ő azóta Pesten él és dolgozik, nem is rossz helyen), akkor nekem is csak sikerülhet..

És pont most mondta anyukám, hogy tesómat már megint előléptették, ő meg teszi fel a facebookra a képeket, amiket kirándulásokon, meg éttermekben csinál, én meg csak nézek, hogy én örülnék ha nem halnék éhen, neki meg ilyenekre telik, mikor "papírforma szerint" nekem kéne előrébb járnom...

Igen, irigy vagyok, de egyszerűen nem tudom felfogni, hogy én miért nem boldogulok az életben. Előre félek, hogy otthon mi vár rám, találok-e munkát és folytathatom-e valaha a sulit, mert azt nagyon szeretném...