Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Emiatt feljelenthetem a...

Emiatt feljelenthetem a férjem a rendőrségen?

Figyelt kérdés
Az történt, hogy összejött vkivel és válni akar. Ez még nem lenne gond, de olyan mocskosul viselkedik, hogy azt már nem tudom tolerálni. Fizu után, elkezdett hitegetni, tök normális volt stb. Persze nem volt pénze, adtam neki kölcsön 25 ezer ft-ot (ő csak 15-én kapott pénzt), mivel nem akarta, h felmondjam az albit, megbeszéltük, h kifizeti majd a lakást erre a hóra, én meg a rezsit, meg az összes többit. Ahogy megkapta a fizuját egyből elkezdett bunkóskodni, már nem tudott normális lenni velem. Közölte, hogy a lakást sem fizeti ki, és a kölcsönadott pénzemet sem adja vissza. Mondtam neki, h ne hagyjon szarban, van 2ezer ftom, de őt ez nem érdekelte. Tegnap hívtam, kinyomott, majd kikapcsolta a telt. Nálam itt telt be a pohár. A telefonját letiltottam, az én céges telómat használja, amit nem fog visszaadni, így gondoltam elmegyek a rendőrségre és feljelentem. Ezenkívül nála vannak a lakás kulcsai, és mivel 2 hónapja egy ft-ot sem ad a kiadásokra, én fizetek mindent, ezért ezt is visszakérném. Valamint a telefonomban az sms-ek bizonyítják, h kölcsönadtam naki. Ezek miatt tehetek feljelentést? foglalkoznak vele? És még mielőtt a sok okos megszólalna, h bosszúálló vagyok, akkor itt nem erről van szó, én megpróbáltam mindent, azok után, h becsajozott, kihúztam a szarból, segítettem neki h tutdjon mit enni, de az, hogy így belémtapos, ezt már nem fogom eltűrni.
2011. nov. 19. 13:24
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
89%
Mehetsz a rendőrségre,csak az baj hogy nincs rá bizonyítékod,szerződés a kölcsönről nem készült gondolom,mert megbíztál benne,na ezért nem kell kölcsön adni senkinek se rokonnak se párnak,és cseréltesd le a zárat mielőtt kipakolja alakásodat is.És azért teszi ezt veled,mert már nem szeret,nem érdekli a sorsod.
2011. nov. 19. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
83%
Ne is turd el, szedd ossze magad lelkileg es anyagilag, mondd fel a lakast, menjel uj alberletbe, amihez mar semmi koze, add be a valast, es mehet a p...ba. Veszteseged nyeld le, ne vedd vissza mikor a csaj megunja.
2011. nov. 19. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
100%

Jó ügyvéd kellene, de az is pénz...

Elvileg házastársnak nem tudsz kölcsönadni, mert ugye közös a vagyon. A különélésre lehetne hivatkozni, de azt meg piszok nehéz bizonyítani...

Add el néhány cuccát, mert ennyi erővel az is közös vagyon, ő ugyanúgy nem tud semmit se bizonyítani. Ha igen, akkor a tartozását is bizonyítaná, te meg mondhatnád, hogy annak fejében/értékében. Jegybanki alapkamat alapján számolhatsz némi kamatot is rá.

2011. nov. 19. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
67%
SMS pont nem bizonyíték, mert a te neveden levő telefonról küldte. Bizonyítsd be, hogy nem te küldted magadnak...
2011. nov. 19. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 A kérdező kommentje:
Nem hagyom annyiban, itthagyott egy csomó tartozással, ami az én nevemen van, de az ő kocsijára ment el, akkor is megkaptam tőle, h oldjam meg, az én nevemen van, neki semmi köze hozzá, ő nem segít semmit benne. Engem itt hagy egy csomó adóssággal, ő meg gondtalanul éli az életét az új nőjével... hát nem! Gondolkodtam, h még az apeh-nál is feljelentem, mivel feketén dolgozik.
2011. nov. 19. 13:35
 6/16 anonim ***** válasza:
Előbb zárcsere, majd új albérlet! Ha esetleg maradt nálad valamije és hepciázik, hogy a cuccai, nyugodtan mondd a szemébe, hogy azok az adósság fejében nálad maradnak! :)
2011. nov. 19. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
45%
Feljelentheted akarhol, de az meg tobb surlodast okozna, orokos vitat stb. En lezarnek mindent vele, csak annak orulj, hogy a csaj nem fog sokaig vele maradni. Utana meg Te vagy aki jot rohoghetsz rajta. Sokszor a magunk igazat bizonygatni dragabb, megviselobb, mint odebballni, bizni abban, hogy a "sors' ugyis visszadja neki amit Neked adott. Ne elj keseruseggel a szivedbe, mert soha nem fogsz igy kilabolni ebbol, nem tudsz boldog lenni.
2011. nov. 19. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
8%
Ha feketén dolgozik, őt nem büntetik, csak a főnökét....
2011. nov. 19. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
Tudom, hogy ideges vagy, de jog a törvények szerint mérlegel, nem érzelmek szerint. A helyedben gyorsan beadnám a válást és mielőbb elintézném a vagyonmegosztást. Addig bezony fele-fele minden, úgyhogy fejre is állhatsz, akkor is közös minden. Az autó is, mindegy kinek a nevén van - ha a házasság alatt szereztétek.
2011. nov. 19. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
Kedves kerdezo, a rendorseget felhivod, es ezt elemeseled, ott mar megkapod a hasznos informaciot, s innentol mar tudsz is intezkedni, mivel tudod, hogy milyen lehetosegeid vannak.
2011. nov. 19. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!