Létezik, hogy a leendő anyósommal vívott néma harc annyira felőrölt, hogy erre vezethető vissza a kissé ellaposodott, majdnem megromlott kapcsolatom a vőlegényemmel?

Azért írtam hogy "néma harc", mert lényegében veszekedés nincs. Én nem szeretem azt, inkább ráhagyok dolgokat. Anyósjelöltem olyan típus, aki nagyon kedves, és a kedvességével igyekszik manipulálni az embereket. Így még én érezném szemétnek magam, ha ellentmondanék. Még az is jobb lenne, ha veszekedne, mert akkor visszavághatnék, de így csak gyűlik a feszültség. A párom mellém áll, ha ott van, de általában a lényeges kérdéseket akkor kell megbeszélni, amikor ő távol van. Tudja anyós, hogy mikorra kell időzíteni. A vőlegényem pedig sokat dolgozik, sok plusz elfoglaltságot vállal, így minden lényeges probléma megvitatásakor én vagyok az egyedüli áldozat. És esküszöm, én ilyet még nem láttam! Ha azt mondom, hogy NEM akarom a párom nélkül megbeszélni, mintha meg se szólaltam volna. De mindez tök kedvesen és aranyosan zajlik az ő részéről, mintha debilnek nézne engem. Sokszor úgy is érzem magam a jelenlétében, egy manipulálható kis senkinek. Csak magamban lázadozok, és lassan kikészülök. Mert egyébként meg nem akarok veszekedést szítani. De olyan jól irányítja az életünket, hogy néha szinte észre sem vesszük, hogy már megint az van, amit ő akart. Kész vagyok, én nem voltam sosem egy befolyásolható ember, nem tudom mi lett velem. Párom csak annyit mondott, hogy arra figyeljek, hogy ne hagyjam magam manipulálni, mert azt rendkívül érti. És nem akar ő rosszat, azt hiszem fel sem merül benne, hogy nekünk ez terhes. Talán tényleg minden igyekezetével jót akar, és ezért vagyok bajban, hogy mit is tegyek ilyen helyzetben, amikor lényegében "minden szép és jó", csak én vagyok egy görcs, mert nem lehet önálló döntésem. Majdnem jobban elszámoltat, mint anno a saját szüleim.