El kellene felejtenem?

Már írtam itt néhányszor és akkor is sok jó választ kaptam.

Próbálom röviden: 14 éve ismertem meg a férjem. Sajnos az utóbbi években a legnagyobb igyekezetemre sem működött jól a házasságom, tavaly a férjem meg is csalt, így elköltöztettem. Ő maradt volna, de már nagyon elkényelmesedett, nem foglakozott se velem, se a gyerekünkkel.

4 hónapja ismerkedtem meg egy nálam néhány évvel fiatalabb fiúval, aki nagyon zárkózott, sokat csalódott. Az elején megbeszéltük, hogy nem lesz komoly kapcsolat, de én beleszerettem. Éreztem, hogy ő is szeret ( mondta is), de valahogy mindig tartotta a távolságot: alig jelentkezett, de amikor együtt voltunk órákig csak ölelkezünk, összebújunk. Én mindig kedves és figyelmes voltam hozzá, viszont nem szerettem volna nagyon nyomulni, de egyértelmű volt, hogy nekem ő nagyon fontos. Néhány hónap alatt sem lett szorosabb a kapcsolatunk és egyre rosszabb volt a passzivitása és az, hogy hetente 1-szer, max. 2-szer találkozunk, bár nem is egy helyen lakunk, de akkor is legalább gyakrabban hívott vagy üzent volna. Előfordult, hogy 4-5 napig nem tette. Pedig tudom, hogy nincs más rajtam kívül és szeret, de ez kevés egy szerelmes embernek. Beláttam, hogy nem akar igazán, nem akar közös jövőt, – bár majdnem a szívem szakadt meg-, de szakítottam 2 hete. Szomorú volt és mondta, hogy szeret és próbált meggyőzni, hogy legyünk még együtt. De nekem nem jó ez a néha, kicsit együtt dolog. Azt mondtam, hogy inkább legyen vége, mert így nehezebb mással megismerkedni. Mert elvileg mi (pontosabban ő) alkalmi kapcsolatban állapodtunk meg, bár érzelmileg egyértelműen több volt mindkét részről. Várt egy ideig, hogy hátha jelentkezem, de én kibírtam. Írt egy búcsú levelet, hogy ne haragudjak, hogy nem figyelt rám eléggé és nem tudta kimutatni az érzelmeit, mindig azt hanyagolja el, akit szeret és örökre megőrzi emlékemet.

Pokolian szenvedek a hiányától, mint lelkileg és fizikailag is. Semmihez sincs kedvem, szívem szerint hívnám, üzennék, hogy láthassam. A másik dolog, hogy én családpárti vagyok. Fél éve még úgy gondoltam, hogy meg kell oldanom a házasságomat a gyerekünk miatt. Szeretem is férjemet, mint a legjobb barátomat, de férfiként minimálisan vonz már. Most ő is nagyon szeretné újra kezdeni. Szerettem volna (és most is nagyon szeretnék) még egy gyereket. Régebben ő nem akart, de most már akarja. Lassan 40 leszek és már egyre kevesebb az időm a gyerekvállalásra.

Képtelen vagyok ne gondolni a szerelmemre, elképesztően vágyom rá. Tudom viszont, hogy valahogy el kellene felejtenem és örülni annak, hogy visszakaphatom a családomat. Férjem sokat változott: kedves és figyelmes velünk. De a szívem másfelé húz…:-( Így képtelen vagyok újrakezdeni!

Ti mit tennétek a helyemben? El kellene felejtenem? De hogyan???