A szívem szakad meg?

Nem is tudom hol kezdjem.

A családommal és a párommal sem egyszerű az életem.

A családom nem támogat, nem az anyagikra gondolok, hanem ilyen lelki dolgokra. Pl itthon folyton veszekedés van, nem lehet nyugodtan tanulni, élni, semmit csinálni. Anyámban és apámban egy cseppnyi megértés sincsen velem szemben, nem érdekli őket a jövőm, sőt egyáltalán semmi velem kapcsolatban. Nálunk a családi élet nulla, és a család fogalma sem ér semmit. Soha nincsenek és nem is voltak közös programok. Talán 10 éve, gyerekkoromban, de kb 13 éves korom óta nagyon rossz itthon a helyzet. Apám nagyon sok pénzt elkölt a h*lyeségeire, cigire, kávére, piára, anyám mondta, hogy havi 80 ezret apám erre költ el. A lakásunkban ha valamit cserélni kell, akkor arra sosincs pénz, 1 ft megtakarításunk nincsen. Anyám munkanélküli. Tesóm 2eseket hoz a sulijából. Anyám folyton veszekszik mindenkivel minden apró hüly*eségen.

Egyrészt nagyon sajnálom anyám, mert sokat panaszkodik. Persze néha már úgy vagyok vele (mert velem is nagyon szemét módon viselkedik) hogy nem érdekel mi a baja, de vannak olyan napok amikor nagyon sajnálom szegényt.

Az öcsémet is hasonló módon sajnálom, mert neki sincs egyszerű gyerekkora, anyám és apám folyamatos veszekedései miatt, van amikor balhéznak, de ezt inkább nem fejteném ki részletesebben.

Apámat is sajnálom néha, hogy tényleg elfordul tőle már mindenki. Én sem beszélgetek vele, hiszen aki munkából hazafelé jövet már leissza magát, azzal nem nagyon lehet beszélni a nap további részében, aztán fogja és 7kor már lefekszik aludni hogy reggel 5re kijózanodjon. Szóval őt is sajnálom, néha meg egyenesen utálom, hogy ilyen apám van.

Ez a kettős érzés úgy érzem szétszakít.

És még a páromról nem is beszéltem. Van amikor 2-3 hónapig teljesen jó a kapcsolatunk, úgy érzem hogy egyenesbe jött az életünk, és amikor páromnak rossz kedve van, olyan dolgokat vág a fejemhez ami nagyon fáj. :(

Magamról még nem írtam. 2 félévet csúsztam az egyetemen a folyamatos családi zűrzavarok miatt, illetve azért mert sokat dolgoztam, hogy fenntartsam magam, ugyanis én a családomtól 1 ft támogatást nem kapok. Valamiből pedig fizetni kell az utazást, bérletet, kaját, jegyzetet, vizsgadíjat, a saját ruháimat, gyógyszert, orvost stb-stb. Havi szinten ha sprólok és 0 ft-ot költök magamra, akkor 25 ezer ft elmegyek, ha magamra is költök akkor 30-32 ezer ft.

Jelenleg az utolsó félévet csinálom, mellette dolgozok. Párom egyszerűen nem értékeli, hogy már az utolsó félévet csinálom, és még dolgozok és szerencsére már többet keresek és félre is teszek kb 30 ezret. Neki ezt a pénz nem pénz, hiszen ő ennél jóval többet keres, kb a 10 szeresét. Mindig a fejemhez vágja hogy nem csinálok semmit, egyszerűen nem tudja megérteni, hogy ahhoz hogy az utolsó félévet megcsináljam, meg kell írnom a szakdogámat, amit azt jelenit, hogy napi 5-6 órát vagyok a gép előtt és írok és könyveket olvasok neten. Azt mondja hogy nem csinálok semmit. aztán meg ha még elmegyek dolgozni 2500 ft-ért napi 6 órát, amihez hozzájön 3 óra utazás, arra is azt mondja, hogy semmit nem csinálok.

Nagyon rossz így, hogy mindenki bánt, és senki nem érti meg, hogy nekem ez a dolgom. Mindenki megmondaná nekem hogy mit csináljak.

Barátomnak van egy vállalkozása, és sok dogot meg tudok neki csinálni. Van egy asszisztense, akit direkt azért nem vett fel 8 órába, csak 4be hogy majd én megcsinálom azt a másik 4 órára eső dolgokat, akár hétvégén vagy akármikor, pl este 8-12 ig.

Most azon van kiakadva, hogy fel kellett őt vennie napi 6órába a 4 helyett, mert hogy én nem érek rá neki segíteni.

Mondjátok már, szerintetek mi volna a helyes? Mit és hogyan csináljak?

Így is a napi 6-7 óra alváson kívül, az egész napom többi része percről-percre be van osztva!

Nem bírom már...

Pedig szeretem nagyon a barátomat és szívesen segítek neki amikor ráérek, de neki mindig minden kevés.

Összeköltözést terveztünk, év vége felé. Arra gyűjtök már 2 éve, van egy kis megtakarításom. És ebből akarok majd pár dolgot venni az albérletbe.

Folyton azon van kiakadva, hogy én alig teszek felére pénzt!! Egyszerűen nem tudja értékelni, azt a keveset amim van.

(egyébként nem a barátomnál dolgozom, mert diákmunkákat szoktam elvállalni, akkor amikor ráérek, nem lenne időm nála fixen napi 8 órát dolgozni, mert előző félévben is majdnem mindennap bejártam az órákra)