Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Gyerekelhelyezési perben...

Gyerekelhelyezési perben gerinc nélkül?

Figyelt kérdés
A lányaim apjával szeptemberben váltunk szét. 7 évig hittem, hogy elmúlik az agresszivitása, majd megváltozik, de nem történt meg. Lányok maradtak nálam, egy településen maradtunk, akkor látogatta őket, amikor akarta. Albérletet váltottam, nem engedte vissza hozzám a gyerekeket. 4 hónapja megy a véget nem érő vita, már a bíróságon is. családvédelmi szolgálat, gyámhatóság, rendőrség tehetetlen. Hetente 3-4 napot "engedélyez" nekem, minden hivatalos felhatalmazás nélkül. Ám bármelyik hivatalhoz is fordulok, csak hallgat és nem tesz semmit. Egy hónapja még a lakásomból is elvitte nemcsak a személyes tárgyaim egy részét, hanem a lányok játékait, ruháit, hogy mire kijönnek környezettanulmányra, láthatóan ne tudjam semmivel sem ellátni a gyerekeket. Persze, mindezt időben pótoltam, de anyagilag egy 5 és 7 éves kislány ellátásához mindent pótolni kész csőd. Arra pedig, hogy hivatalosan visszakapjak mindent, nem várhattam, mert kifutok az időből. Van bejelentett állásom, biztos lakhelyem, stabil párkapcsolatom és ez nem elég a bíróságnak, 3 naponta emel ellenem kifogást valami hülyeséggel kapcsolatban és nekem kell futkosni és benyújtani folyamatosan a papírokat, hogy hazudik. Néha úgy érzem, hogy mindenkit lefizetett, hogy háttal álljon neki. Bárkinek bármi tapasztalata, ötlete van, ami erőt ad, azt megköszönöm.
2012. ápr. 10. 21:18
 1/1 anonim ***** válasza:
100%

Nem ertem, hogy hogyan vihetett el toled dolgokat, nem voltal ott es van kulcsa a lakasodhoz??? Ha feljelentest teszel, mert ellopott toled egy rakas mindent, a rendorseg hogyhogy semmit nem tesz? Ha mindenkit lefizetett, keresni kell az illetok fonokeit es hozzajuk fordulni, muszaj, hogy valaki segitsen...

Nem ertem, hogy mi tortenik, es nincs ilyen tapasztalatom (szerencsere), sok erot kivanok es szoritok neked!

2012. ápr. 11. 09:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!