Ha egy fiatal huszon-harmincéves nő állítása szerint beleszeret egy gazdag (legtöbb esetben nálánál jóval idősebb) férfiba, honnan lehet azt tudni, hogy tényleg szerelem és nem a pénz hajtja a lányt?

Ha például nem tartja el a pasi, hanem olyan programokat szerveznek közösen, amilyet egy szerényebb jövedelmű pasival is tudna szervezni, és sokáig mellette marad még így is, akkor szerelmes.

De ha az ékszerek, a nyaralás, a vacsorák elvártak, akkor egyértelmű a szitu.

Senki nem veszi be,hogy egy fiatal huszon-harmincéves csinos nő akinek szexigénye is van az fülig szerelmes egy vén 70-80 éves múmiába, bár elég gazdag múmiába..

Valamiért tuti biztos lennék abban,hogyha csak egy nyugdíjas gyári munkás lenne az öreg akkor nem is lenne ott szerelem..

furcsa dolog ez.

amikor pár éve összejöttem a párommal hatalmas szerelem volt, ilyet előtte még nem éreztem. ő akkor egy csóró egyetemista volt, elég minimális bevétellel. (kb heti 1 sörözésre futotta) aztán végzett, elkezdett dolgozni, lett autója, vitt jobbra-balra, fizette a kajálást, szóval tövig volt nyalva az alfelem. viszont az idő múlásával elmúlt a nagy lángolás. ami persze valahol természetes.

mégis iszonyat ambivalens érzés kerített hatalmába. nem tudtam eldönteni, hogy őt szeretem, vagy a pénzt, amit rám költ. mellesleg pár rosszmájú ismerőstől jött a szöveg, h nekem csak a pénze kell, pedig tudták, h már csórón is együtt voltam vele, és álmomban nem gondoltam volna, h az isten így felviszi a dolgát...

azt biztosan tudom róla, hogy imád, és nem megvásárolni akar, hanem mindent megadni nekem. igaz, sosem kellett nélkülöznöm, a családomnak köszönhetően van egy lakásom, tehát nem mondható igazán, h haszonleső lennék.

mégis olyan rosszul esett az a pár beszólás, h meginogtam. az elmúlt időkben sikerült tisztázni ezt magamban és rájöttem, hogy igazából én is imádom a páromat, mert nála jobb ember kevés van a világon. most már nem érdekel ki mit mond, elkönyvelem, h irigy disznók.