Miért baj ha még 30 évesen is várok az igazi szerelemre és nem akarok megalkudni?

Szia, nem tudom, hogy alakult az életed az elmúlt fél évben, de azért írok neked, mert teljesen egyet tudok érteni a filozófiáddal. Én még csak 27 múltam, de ugyanebben a cipőben járok. Hallgatom a cseszegetést mindenhonnan, hogy mégis mire várok én, meg a szerelem úgyis elmúlik, ebben a korban (mintha már 50 lennék...) már "ésszel" illik szeretni, nem szerelemmel. Komolyan, ezek az emberek a szánalmasak. Én egyszer próbáltam meg még 22 évesen, milyen szerelem nélkül, racionálisan összejönni valakivel. Rendes pasas volt, kedves, imádott engem, de maga volt a pokol az az 1 év, míg vele voltam. Próbáltam "megszeretni", nem ment. A végén már szabályosan mindenféle pszichoszomatikus bajom lett (nőgyógyászati problémák-megjegyzem nem véletlenül szerintem...) és folyamatosan vergődtem, veszekedtem, rá vetítettem a kínlódásomat mintha ő tehetne róla. Vannak emberek, akiknek belefér az értékrendjükbe a megalkuvás. Ők ilyenek, mi meg mások vagyunk. Soha ne add fel az elveidet. Később lett egy nagy szerelmem és a sors iróniája, hogy ez esetben meg ő volt az, aki megalkudott mellettem. Borzalmasan nehéz volt felállni a szakítás után, de ez csak megerősített abban, hogy tisztán racionális alapon soha nem szabad senki mellett megalkudni. Igenis fontos a szerelem, hogy vágyj a másikra, hiszen ez a férfi-női kapcsolat alapja. Aki lefikáz emiatt, az cinikus és kiégett. Hidd el, elég rossz az neki. Biztos vagyok abban, hogy rád/ránk fog találni a szerelem, és az is meggyőződésem, hogy a mi értékrendünk a helyes. Aztán vigyázz, mert ha berobban az életedbe a nagy szerelem, akkor meg azzal fognak jönni, hogy "úgyis jól otthagy" meg "a szerelem úgyis elmúlik, akkor mi lesz". Ereszd el majd a füled mellett:) És sok sikert!