Van még olyan aki kellemetlen lakótársakként tekint a családtagjaira?

"nem is mennék akárhova"

Miben nem értetek egyet, mert ha te egy 100 milliós házat akarsz és szólnak a szüleid, hogy reálisan lásd a dolgokat azzal semmi gond.

Szerintem mindenki érti. :) Ezért szoktak a fiatalok elköltözni, amikor felnőnek. Egy bizonyos kor után egyáltalán nem egészséges a szülőkkel együtt élni, még akkor sem, ha egyébként tök jó velük a kapcsolat. (Én 18 évesen szívem szerint már mentem volna, de 25 is elmúltam, mire meg tudtam oldani.)

Ne hagyd, hogy befolyásoljanak és visszahúzzanak, jó úton vagy. Igyekezz nem konfrontálódni velük, nem kell mindenre visszaszólni.. Amikor tudod, hagyd rájuk.

van,nekem a nővérem egy abszolút kedves kellemes személyiség viszont olyan mint egy bivaly.Úgy mozog a házban hogy beleremegnek a falak,a lábát döngeti a parkettán ami amúgy is recseg,mindenhol morzsát hagy,zenét hangosan hallgatja,stb stb..

dehát nálunk sem megoldható még egyikünknek sem a költözés,mindenki tanul még, keresetünk csak diákmunkából van,szóval még egy ideig el kell viselnünk egymást.

te meg segíts a családodnak amennyire csak tudsz,és viseld el őket mert hiányozni fognak később..:)

Én is hasonló helyzetben vagyok, veled egykorú lányként.

Nálunk egész gyerekkoromban ez volt, mikor a sírás fojtogatott attól a rengeteg szemétségtől, sértegetéstől, amit itt kaptam, csak arra gondoltam: egyszer úgyis elmegyek innen, egyszer úgyis vége lesz, és én leszek az, aki utoljára nevet. Gimis korom óta hajtok, gyűjtöm a pénzt, diákmunkákat vállalok most, az egyetem mellett is. Bár anyagilag minimálisan támogatnak a szüleim (kaptam egyetem előtt párszázezer Ft kezdőtőkét - aztán azóta is azt hallgatom, hogy ingyenélő senki vagyok -), a célom megmaradt, minél előbb elmenni innen. A kapott pénzt már megdupláztam saját erőből, ösztöndíjakból, munkából, ha pedig nem dolgozom épp, próbálok spórolni, jó befektetést találni (szerencsére közgázon tanulok :)), így egyre inkább látom a fényt az alagút végén. Na meg persze folyamatosan tanulok nyelveket, németül felsőfokon, angolul és spanyolul alapfokon beszélek, de az utóbbi kettőt még folyamatosan tanulom, hogy később külföldön dolgozhassak. Ezt tudom ajánlani neked is, mert másképp sosem fogsz megszabadulni tőlük és a kishitűségüktől, a keserűségüktől. Én is állandóan azt hallgatom otthon, hogy egy senki vagyok, bezzeg a drogos alkoholista tolvaj húgom (komolyan, mindhárom igaz) ilyen kedves, olyan szép, annyira okos és sikeres (mikor félévkor csak 3 tárgyból bukik a gimiben), én meg ilyen sz*r, olyan mocsok vagyok... szerintük én hálátlan, idióta, ostoba és semmirekellő vagyok. Hát, ahogy ők gondolják... de egyszer még megbánják, amiket a fejemhez vágtak.

Légy merész, valósítsd meg a céljaidat, vidd minél többre és onnantól nem fog számítani, ők mit gondolnak és mit tesznek. :) Sok sikert!

Én megértem, fiú vagyok, de sajnos a szobámat ami elég nagy megkell osztanom a bátyámmal akit velem ellentétben még az sem zavarna ha csótányok szaladgálnának a szobában annyira rendetlen, én meg persze ha felhoznák egy lányt akkor nem azt akarom hogy lássa, hogy a szoba fele teljesen tiszta a másik meg mintha Mordorban lenne az ember.Emellett a bátyám és a hugom is aki másik szobában lakik állandóan finganak pedig már elég idősek.

17/F