Régi sérelmeken, súlyos megaláztatáson hogy teheti túl magát az ember?

nekem is hasonló bajom volt. tini koromban egy betegség miatt nekem is megszaladt a súlyom. azóta én is lefogytam, jobban nézek ki mint valaha, van egy szerető párom, nagyon boldog vagyok. :)

az a szemét (szerencsére csak 1 embernek nem nevezhető képződmény volt, aki bántott), szóval az az utolsó senki azóta visszakapta az élettől, amit nekem adott, méghozzá kamatostul. ez nagyban segített túllépni. illetve az is hozzájárult, h időközben rájöttem, h a külső nem is olyan fontos dolog. csak akkoriban ezt éreztem a legnagyobb bajomnak, h nem vagyok olyan szép vékony mint a korombeli lányok. voltak az életemben olyan emberek, akik segítettek meghozni az önbizalmamat, rádöbbentettek, h értékes ember vagyok.

egy ideje egyáltalán nem érdekel, ki mit gondol rólam. mmint külsőleg. röhögjön ki, szóljon be, mondjon amit akar. ha érzi rajtam, h magasról teszek a véleményére, és én jól érzem magam, úgy ahogy vagyok, akkor azonnal leáll. csak azok véleménye érdekel, akik építően tudják megfogalmazni a kritikát. a mocskolódók lelki szegények. az ő szavukra nem adok.

Én is ilyen rágódós típus vagyok, mostanában próbálom leküzdeni.

Az lebegjen a szemed előtt, hogy lényegében csak magadnak okozol rosszat ezzel, ők már elfelejtették az egészet, nekik csak egy hecc volt, jaj ott egy duci lány, milyen kemény leszek, ha bántom. Plusz az ilyen beszólogatósok is sak továbbadják a bennük felgyűlt frusztrációt.

Nekem egy gimis barátnőmről derült ki, hogy csak azért barátkozott velem, hogy kiröhöghessen a hátam mögött és ő jobb színben tűnjön fel, több iskolában(tanfolyam, ötödév, főiskola!), társaságban baromságokat terjesztett rólam, és ez csak nemrég derült ki. Valakinek ez a lételeme.

Legyél büszke magadra, hogy van családod, lefogytál, ha kísértenek ezek a dolgok, gyorsan tereld el a figyelmed.

Hidd el még az ellenségeidnek is megvan a kis személyes, belső pokla.

Engem általános iskolában cseszegettek végig, mert kicsit husis voltam, de azért nem vészesen, mondjuk azt, nem voltam 40 kiló. Állandó téma voltam, hogy jaj, valamivel be kell szólni. Annyira elment az önbizalmam, hogy gimiben tök zárkózott lettem és ott sem tudtam nagyon barátkozni.

Most már viszonylag jó az alakom, de a régi sebek nehezen gyógyulnak..de nem vagyok csúnya, sok embernek tetszem és erre gondolok, nem a most már kiéltfejű ribikre, akik anno szétszekáltak, most meg a kutyának nem kellenek.

ma 13:30

Igen, ez amúgy jellemző, hogy az ilyen menőcsajok hamar öregednek, szoli+rengeteg smink megteszi a hatását.

Akik engem szívattak, azok közül is páran már leélt anyukák 25 évesen, válással a hátuk mögött, megkeseredve.

bizony. ha valaki ilyen aljas módon bánt, annak saját magával van baja, nem veled.

amint ezt belátod, és így gondolsz rájuk, sokkal jobban fogod érezni magad. a múlton kár rágódni, annak örülj, amid most van.

Engem is általánosban bántottak, duci kislány voltam. Most 18 vagyok, de azért még vannak bennem gátlások. Velem egykorúak társaságában nagyon nehezen tudok megnyílni, igaz ez csak akkor van, ha többen vannak. Mindig félek, hogy (mint az általános iskolában) majd csoportban "támadnak", és lealáznak a sárga földig. Szerencsére erről szó sincs, azóta se tapasztaltam ilyet, de ezt a pajzsot nem igazán tudom letenni, úgy érzem, eleinte mindenkivel szemben meg kell védenem magam, mert hát ki tudja...

Idővel azért változtam rendesen, amihez egy új közösség és a fogyás is hozzájárult. Lett egy barátnőm, aki hihetetlenül magabiztos, karakán csaj, és imádom hogy ilyen, mert rám is ragadt ebből a magabiztosságból egy kicsi. :) Rájöttem, hogy azzal csak magamnak ártok, ha fallal veszem magam körbe, hiszen így inkább eltaszítom magamtól az embereket. Ha meg valakinek az okoz örömet, hogy másokat (esetleg engem) bánt, hát hagyom rá a dolgot, elég nagy baj az neki, hogy ő ilyen. A gátlás így kezd halványulni, de ehhez idő kell, és újabb, jobb tapasztalatok.

Engem is értek ilyen sérelmek, sajnos. Az apukám elvesztése után, 11 évesen hirtelen felhíztam 30 kg-t és azért 80 kilósnak lenni a 162 cm-el főleg ilyen fiatalon rizikós, egészségileg is és pszichésen is.

Nekem is beszólogattak, a buszon, az utcán, az iskolában. Akiket a barátaimnak neveztem pedig elkerültek. A beszólogatáson kívül tettek megjegyzéseket a cuccaimra(ez addig nem is zavart volna, ha nem az apukámtól kapott dolgokat cikizik ki) volt, hogy narancshéjjal, meg szeméttel dobáltak. Papírokat ragasztottak a hátamra, amire valami gyönyörűséges szavakat írtak. A legrosszabb beszólások közül pedig a legbántóbb az volt, ami rajtam keresztül a családomat érintette. Nagyon szemetek tudnak lenni a kamaszok, bárcsak büntetnék az ilyeneket!!!!. A tanárok pedig csak némán nézték, hogy engem a sírba hajszolnak...

Szerencsére ma már lefogytam 50 kgra és elég sok bókot kapok, ami viszi fel az önbizalmam :) rájöttem, hogy nem vagyok olyan csúnya, mint amilyennek megbélyegeztek az általános és középiskolában. 20 éves vagyok, szóval nem is régen történt, de úgy érzem, hogy túl vagyok már rajta. Nem érzek gyűlöletet azok felé, akik annak idején pokollá tették az iskolát, de nem is vágyok arra hogy találkozzak velük, más kérdés, hogy meg se ismernének :D sőt, egy srác aki annak idején visszautasított, most randira hív.. Majd ha piros hó esik, elmegyek.

Belsőleg is megváltoztam, sokkal erősebb lettem, de mondjuk egy kicsit átestem a ló túloldalára... ha elkezdi kiönteni valaki nekem a "lelkét", nem vagyok olyan megértő úgy érzem, szóval rideg lettem az ilyen lelkizős témára. Viszont sokszor, akkor is jó kedvem van, amikor nem kellene. és nekem se telik el nap, hogy ne jutnának eszembe ezek a dolgok, ez már az életem része és ezekért lettem olyan ma amilyen vagyok. Elértem sok célomat és még van amiért most küzdök :)

"A tanárok pedig csak némán nézték, hogy engem a sírba hajszolnak..." Ez de ismerős. De van amikor ők is beszállnak a sértegetős-buliba. Nekem tanár mondott ilyet kisebb koromban, mert eléggé álmodzós voltam: "Ülsz a babérjaidon, te ANYATETŰ!"

9-es jó volt olvasni a sztoridat.