"Inkább te haltál volna meg helyette". Mit tegyek?

Nekem egyszer mondta az édesapám még 17 éves koromban, hogy inkább kapartattak volna el engem. Ugyan is én tényleg becsúszott gyermek voltam/vagyok. Anyukám emiatt állandóan az én pártomat fogta, hozzá közelebb is állok, mint a nővérem. Igaz, én komplikációval születtem, így emiatt is hozzám húz jobban.

Édesapám a nővéremet támogatta éveken át. Én semmire nem voltam jó. Aztán a nővérem megcsinálta a párjával a hül*eségeit és apám levette róluk a kezét.

Én időközben szakmát szereztem, dolgoztam, elmentem főiskolára. Ott megismertem a férjem. Elköltöztem hozzá (azaz le vidékre a fővárosból). Anyukám szíve majd' összetört, nagyon hiányoztam neki. Apukám akkor vette észre magát.

Minden hónapban vagy 5× jöttek hozzánk. Ahogy férjhez mentem és megszületett az unokájuk, én lettem a minden apám szemébe.

Viszont mai napig nem tudom ezt neki megbocsájtani és ezt tudja jól. Mindig érzi, hogy fenntartásokkal beszélek hozzá. Nagyon szeretem, mint apát, de ez a tüske már ott marad örökre.

Tudom, hogy ez nem ugyan olyan, mint valakit elveszíteni, de a két dolog igenis (tied és enyém) hasonlít egymáshoz.

Sosem fogod ezt elfelejteni. És hiába nem fogod ezt sosem felhozni neki vagy emlékeztetni rá.. ő tudni fogja, hogy ez számodra egy mélypont volt.