Jogosan várják el tőlem, hogy a párom gyerekével úgy viselkedjek, mintha az anyja lennék?

Kaptam egy "használati utasítást" az anyukájától, leírta hogy ő hogy csinálja, és ezt várja el tőlem is:

>>én állandóan vele vagyok monitorozom megölelem megpuszilom 20 percenként figyelek rá tudom mi érdekli milyen kérdések kavarognak benne mit szeret mit nem, nyugodtan beszélek vele akkor is ha ordít hisztis nálunk kevés és átlátható szabály van és azokat is megbeszéljük, ezeket betartja, dönthet az őt érintő kérdésekben<<

Jogos? Nekem ez nem megy (és egyébként a párom is hülyeségnek tartja a lerítak nagyrészét), én nem tudok és (bocsánat, hogy ezt írom, de) nem is akarok állandóan vele lenni, és bevonni sem szeretném minden őt érintő döntésbe (pl olyanokba, hogy elmenjünk-e bevásárolni vagy sem), és nem igazán szeretném minden alkalommal elmagyarázni a szabályok miértjét - többször elmondtuk, hogy azért nem eszünk a kanapén a tévé előtt, mert vigyázunk a bútorainkra, enni a konyhaasztalnál szoktunk. Ez nem elég? Minden egyes alkalommal el kellene magyaráznom?

Szerintem sem, és nagyon dühít, hogy ezeket a baromságokat számonkéri rajtunk. A gyerek persze szenved attól, hogy nálunk nincsen fényesre nyalva a feneke, és amikor itt van, akkor gyakran sír, hogy hiényzik neki az anyukája. Értem én, hogy nehéz neki feldolgozni, hogy nálunk másképp működnek a dolgok, de én nem szeretnék az elveimből engedni. Nem fogom csak azért halálra kényeztetni a gyereket, mert az anyja is ezt teszi.

Jól gondolom, vagy pedig ezzel ártok a kislánynak? Engednem kellene az anyja hülyeségének?