Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Költözzünk össze párommal 3...

Költözzünk össze párommal 3 és fél év után?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

A helyzetünk a következő: 3 és fél éve vagyunk együtt párommal, én 20(l) éves vagyok, ő 21(f). Mindketten egyetemisták vagyunk, mellette dolgozunk is, ő most harmadéves én pedig most kezdtem az első évet.Én csak kb. 5 hónapja költöztem fel ebbe a városba, ő már két és fél éve él itt (igen, eddig távkapcsolatban éltünk (80 km), de szinte minden- vagy minden második hétvégét együtt töltöttünk). Ugyan külön albérletben élünk, de szinte minden nap és éjszaka együtt vagyunk vagy nála, vagy nálam. Ő azt mondja, hogy sokkal jobb lenne, ha összeköltöznénk, mert ígyis állandóan együttvagyunk, másrészt, mert nincs értelme kétfelé fizetni a lakbért és a közköltséget. Én is díjazom az ötletet, viszont picit félek ettől az egésztől, nehogy rosszul süljön ki. Ő nagyon szeretné, szinte azóta tervezgeti, hogy összejöttünk.

Ti mit szóltok ehhez? Nem vagyunk kicsit túl fiatalok hozzá? Nem túl korai az összeköltözés ennyi idő után?



2015. jan. 11. 15:28
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%

Három és fél év után nem korai.

Igaza van, nem kell két albérletet fizetni.

Lakva ismeritek meg egymást igazán, és a szerelem nagyon sok

kezdeti problémát áthidal.

Ne félj, vágj bele!

2015. jan. 11. 15:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
100%
A szólás is azt tartja, hogy lakva ismerni meg a másikat.
2015. jan. 11. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
100%

mi 19 évesen ,fél év együttlét után költöztünk össze,egyikünk sem érezte korainak..te miért érzed annak?mert mások mit szólnak v. benned vannak kételyek?

egyébként nekünk bejött:),már házasok vagyunk és gyerekeink vannak azóta.(lassan 10 éve,kimondani is rossz,mintha tegnap lett volna:D)

2015. jan. 11. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
69%
Még ne! És nem azért, mert korai lenne, mert nem az... Én ennyi idősen mentem férjhez úgy, hogy 5 hónapja ismertük egymást, és egy hónap után már együtt éltünk. De mindketten tudtuk, mit akarunk. Akkor költözzetek össze, ha te is úgy érzed, hogy ezt akarod, és nem idegenektől kell megkérdezned!
2015. jan. 11. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
81%
Szerintem egyáltalán nem korai, de TE miért érzed annak?
2015. jan. 11. 16:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
71%
Szerintem teljesen normális, hogy 3,5(!) év után, 20 év felett összeköltöztök. A kérdés tényleg az, számodra miért nem? Ha te korainak érzed, akkor a szokásosnál lazább vagy problémásabb a kapcsolatotok. Ennyi év után - sőt, sokkal korábban - fel szokott merülni az igény, hogy közelebbről megismerd a másikat, része legyen a mindennapjaidnak, megpróbáljátok elkezdeni a közös életet, nem csak randizgatni. Szinte állandóan együtt lenni nem azt jelenti, hogy életvitelszerűen együtt éltek. Az más szabályokat és más szokásokat követel meg. Miért félsz attól, hogy rosszul sül el? Esetleg kiderül, hogy mégsem vagytok egymáshoz illőek? Akkor talán már most tudod a választ, érdemes-e együtt maradnotok.. egyébként pedig bármi rosszul sül el, még akkor is jobb, mintha további éveket pazarolnátok egy olyan kapcsolatra, aminek nincs jövője. Az együttélés a párkapcsolat próbája. Ha nincs közöttetek baj, akkor csak erősebbé teszi a kötődést, ne aggódj.
2015. jan. 11. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
72%
3,5 év után még kétségeid vannak? Ajaj...
2015. jan. 11. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
39%
Hát, ha tőlünk kell megkérdezned, akkor bizony korai. Egyébként egyáltalán nem lenne az.
2015. jan. 11. 16:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:

Csak attól félek, hogy az a bizonyos spontaneitás megszűnik közöttünk, megunjuk egymást, vagy nem lesz olyan varázsa a kapcsolatunknak, mint eddig. Amúgy minden rendben közöttünk, nincsenek problémáink, néha vitázunk, de ennyi. Kb előreláthatóan lesznek olyan dolgok, amivel kiakasztjuk egymást, pl rendtartás különböző kérdései.

Lehet, hogy bennem van egy félsz a külső hatások miatt is, és tuudom, hogy azokat ki kell zárni, meg ilyenek, ki is tudom, ha arról van szó.

Összességében: lehet, hogy minden nagyon jól működne, csak kicsit aggódom, nehogy a túl sok együttlét (?!) miatt... értitek. Ismerek velünk egyidős párt, aki ezért ment szét. Nyilván, előbb utóbb úgyis elkövetkezik ez az időszak, ha minden jól megy, és akarom, csak szerintem egy kis bátorításra van szükségem.

Ja, és köszi egyenként és mindenkinek a választ! :)

2015. jan. 11. 17:07
 10/12 anonim ***** válasza:

Nem korai, másrészt csak ezért kétfelé pengetni tényleg marhaság.


Mivel albiban vagy, ha mégsem jönne be, nem nagy kunszt, akkor maximum mész megint másik albérletbe. Úgy értem, nem kell eladnod, kiadnod, otthagynod semmit, nincs semmi kockázat.


Inkább előbb derüljön ki, ha nem tudtok együtt élni, mint utóbb. Gondolom nem akarsz örökké egyedül lakni. Jobb előbb elkezdeni, több lesz a tapasztalat.


Ne mások példájából induljál ki, mert minden korosztály, mindenféle okból válik. Ennyi erővel az ember felvonulhatna egy hegy tetejére remetének. :-)


Egy kapcsolatban annyi bukta pont lehet az összeköltözésen túl, pl. az eljegyzés és az esküvő közötti időben is sok a szakítás, a közös kassza bevezetése, aztán az első gyermek érkezése is kritikus pont, de a gyerekek kirepülése is, a klimax meg a kapuzárási pánik, az ANYÓS...sorolhatnám mennyi a rizikó.

2015. jan. 11. 17:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!