Mit éri meg elviselni a családért "cserébe"?

Nem szoktam ezt tanácsolni, de a két tanús esküvőt nektek találták ki! Hívjátok meg azt a pár vendéget, akit igazán, szívből szerettek és örülni tudnak nektek, meg esetleg kint 1-2 jó barátot!

Annak nincs értelme, hogy csaptok egy nagy lagzit egy halom rosszindulatú vendéggel, gyomorgörcsösen.

"Mi is ezt csináljuk a párommal (az esküvőt tervezzük), de ha az összes összeférhetetlen rokont leépítjük, konkrétan ketten maradunk."

Mi így is vagyunk: leépítettünk, szép nagy távolságot tartunk mindenkivel, és ketten maradtunk.

Mi éri meg? Egy rossz családot családnak HINNI, holott egész gyerek- és felnőttkorotokban csak szenvedtetek tőlük? A nyugalom, az ember lelkének nyugalma, az egymás iránt érzett szeretet az az ami igazán megfizethetetlen és felbecsülhetetlen.

Azt szokták mondani, hogy Isten a családtagjainkért a barátainkkal kárpótol bennünket. :)

5-ös voltam: nekünk kéttanús esküvőnk volt. Soha másként nem csinálnám. És mi is külfölön élünk, hosszú évek óta.

Azt nem írom le, hogy az én családom mennyire volt gázos, a nagyobb család (anyám rokonai és azok egyéb "tartékai" különösen). Elmondhatatlan.

A férjemé már az átlag magyar mentálhigiénés szintet is vastagon alulról súrolta (nem, nem romatelepi, mindkét szülője diplomás volt, és megyei jogú városban éltek.)

Mindketten kivételesen okos és tehetséges emberek vagyunk; ilyen háttér ellenére is tudunk létezni, fejlődni, boldognak lenni - persze nem kevés munka van emögött. Csak az a munka nem látszik, és a mai mindnet pénzben mérő világban nincs semmi értéke. Mi azonban tudjuk, hogy ez az, ami igazán érték. Most már tudunk a "szerető" családok nélkül élni.

Ők pedig úgy hullanak lefelé mint "a föl-földobott kő". Csak azt kapják, amiért megdolgoztak.

Ne félj attól hogy ketten maradtok. Ha esetleg lesz gyereketek, akkor nem lesztek ketten. Ha lesznek barátaitok, akkor már tartoztok valahova. Inkább egy jó barát, mint egy rossz rokon - én így vagyok vele. :)