Mennyire normális ez?

15 éves koromban az apám az önkielégítésről kezdett nekem úgy beszélni ráadásul váratlanul,hogy nekem az a helyzet kellemetlen volt. Mindig is szorongtam erősen, és akkor beszélgettünk erről. majd elkezdte, hogy "te kicsiként maszturbáltál, és abban jól érezted magad,az örömet okozott. Aztán ez elmúlt" (Miért mit akar, hogy egy bizonyos kor után is előtte csináljam?!) Meg részletezte nekem, és mutatta magán, hogy "így dörzsölted a puncid" (Mintha amúgy annyi idősen nem tudnám mi az) És kérdezte, hogy most mi okoz örömet. Csak azt mondtam semmi, és szorongtam, meg nem mertem ott hagyni. Utána mondta, hogy "akkor jó lenne ha most is ezt csinálnád" Mint aki tényleg azt hiszi, hogy ha jelenleg nem tud róla, nem végzek önkielégítést. És úgy vezette fel kiskorit, mintha csak a feszült gyerekek csinálnák, nem lenne amúgy is a pszichoszexuális fejlődés része, amiben felfedezi a gyerek a testét. "ilyenkor nem kell tiltani, csak el kell terelni a figyelmét a gyereknek." Pedig amúgy van emlékem 3-4 éves koromból, mikor azzal fenyegetett, hogy elképzelhető, hogy nem lehet majd gyerekem emiatt...

Sosem volt jó kapcsolatom vele, nárcisztikus, és egész gyerekkoromban azt üzente felém, hogy nem vagyok elfogadható, beteg vagyok és én irányítottam gyerekként is családot. Tavaly óta járok terápiára, mert sosem kaptam érzelmi biztonságot a szüleimtől. Akik amúgy a bántalmazó kalcsolat ellenére jelenleg is együtt vannak. Azért teszem ki a kérdést, hogy így leírva ez a jelenet másnak is kellemetlen lett volna, vagy csak mivel nagyon nem volt biztonságom mellette sosem, éltem meg durván úgy, hogy nem tartja tiszteletben a határaimat és nem oké, ahogy erről is gondolkodik?