Mennyire alkalmaznátok saját gyereketekkel szemben egy "jó szándékú" nevelő célzatú pofont? Van olyan szint, amikor az lehet a megoldás?

Ilyen nincs, hogy "jó szándékú" pofon. Ez csak egyet jelent: a szülő tehetetlenségében nem tud mást csinálni, inkább a fizikai fölényét használja.

Amúgy láttam már én is olyan helyzetet, ahol meg tudtam érteni a szülőt, aki kiborulásában lekevert egyet a gyereknek, de ez akkor sem megoldás. A gyerek sem a pofontól fog megnevelődni, de ráadásul könnyen éket verhet ilyesmi a szülő-gyerek kapcsolatba, nem is beszélve a rossz mintáról, ami rögzül ezáltal.

Erről csak konkrét szituációban, a gyermek ismeretében lehet dönteni.

Ha viszont pl. azt látnám, hogy egy legalább 8 éves gyerek pl:állatot vagy egy társát erőszakkal közelít meg (szóval nem csínytevés) , simán nyakon vágnám, és nem ellenezném, ha más az én gyerekemet ilyen szituációban valaki rendre intené.

Nem feltétlen az arcán, de meglegyinteni valahol, vagy megszorítani a karját.Nem erőből természetesen. Illetve pl. ovis korban inkább ártanánk vele.

De pl. rossz tanulmányi eredmény miatt felesleges.

Anyám két alkalommal ütött arcon: lehülyéztem az ő anyukáját, talán 10 éves voltam. Így, 41 évesen visszagondolva, simán megérdemeltem volna kettő normális pofont + egyéb szankciókat.

Illetve egyszer az ölében ülve adtam anyunak egy pofont, ő lendületből visszaadta :) Mindketten nevettünk.

Nem kell kékre-zöldre kell verni a gyereket, de néha kell egy jól időzített pofon, abból tudja a gyerek, hogy na akkor eddig és ne tovább.

Emlékszem még kicsik voltunk, húgom szeretett tüzeskedni. Ha gyertyát, csillagszórót, füstölőt kellett gyújtani, azt mindig ő akarta. Anya persze mindig elmondta, hogy csak akkor szabad, ha ő is ott van. Aztán egyszer anya lefülelte, hogy a kanapé mögött ücsörög egy doboz gyufával és azokat gyújtogatja meg elfújja. Na akkor kapott akkorát, hogy én csak láttam de nekem is belesajdult az arcom. Ne félj utána a gyufa közelébe se ment. Nem lett lelkisérült se, a házat se gyújtotta ránk, és a mai napig nagyon jóban vannak anyával, pedig már bőven felnőttek vagyunk.

Mikor azt kiabáltam mamára hogy "utállak te szmét" (mert valami, általam kitalált marhaságot nem akart megcsinálni), akkor bizony kaptam érte egy maflást. Jogosan.

Meg egyszer anyától, mikor nyávogva affektálva beszéltem. Rám szólt 5x, és hatodszorra is direkt ugyanúgy nyávogtam vigyorogva, na, akkor lekevert egyet. Nem erőből, nem is fájt meg semmi, csak éreztette, hogy elég lesz.