Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Jogosan haragszom anyámra?

Jogosan haragszom anyámra?

Figyelt kérdés

Szóval, 19/N vagyok és együtt lakom édesanyámmal és a párjával, és anyám köztudott a szegényes párválasztásáról. Mindig alkoholistákat, nő/gyerekverőket, stb embereket fog ki (alacsony önbecsülés & apakomplexus…) És hát ez most sincs máshogy, egy semmirekellő, rosszindulatú, hazug, kocsmába üti el a napját, lusta, munkakerülő ember akit az anyukám tart el, 40 évesen nem megy el anyám kísérete nélkül se bankba, hivatalba stb….


Ez a párja már sokadjára jött haza késő este részegen, cirkuszt rendezve. Senki nem szólt hozzá, saját maga mérgelte fel magát. Elkezdett kötekedni velem, amit egy ideig tűrtem, de a szájára vett amit nem hagytam szó nélkül, nyílván kiállok magam mellett. Nem őrjöngtem, a higgadt, logikus vita embere vagyok. Rákérdeztem, hogy miért gondolja azt hogy egy “k*cs*g k*rva”, “szutyok semmi” vagyok.


Anyám a cirkusz közben síri csendben csak lesett maga elé, egy szava sem volt arra hogy a párja megzsarolta, arra hogy ha én nem takarodok el akkor azt ő erőszakosan elintézi, és további erőszakos fenyegetések, obszcén szavak amikkel engem illetett…


Anyukámban borzasztó nagyot csalódtam, a személyről amúgy egy szép szava sincs a háta mögött, és most végre kimutatta az igazi énjét, de ilyenkor egy szava sem volt, még akkor sem amikor a lányát csúnyán a szájára vették, és majdnem kezet emeltek rá. Édesanyám csak annyit mondott az egészre hogy “béküljünk ki”, én ne szóljak hozzá. Ez szörnyen esett mert mindig beszéljük, hogy a párja egy fillért sem ér és hogy ez már mentális betegség amiket ő csinál és mond és anyukám úgy érzi hogy egy energia vámpír, szóval azt hittem egyet fog velem érteni, nem hagyja a dolgot, főleg azt nem hogy a LÁNYÁVAL így beszélnek…



Szerintetek jogosan haragszom anyukámra? Mit tegyek a helyzettel? Legszívesebben elköltöznék, de sajnos még van 1 évem a gimnáziumban, és nem tudnék albérletbe menni, és nem is akarok (jövőre külföldön tanulok tovább).



2022. jún. 25. 01:58
1 2 3
 1/25 anonim ***** válasza:
100%

Jogosan haragszol rá.

Apukádhoz, nagyszüleidhez vagy más rokonhoz nem tudsz költözni?

2022. jún. 25. 02:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/25 A kérdező kommentje:
Eleve apámtól költöztem el az év elején, aki szintén verbálisan és fizikailag is bántalmazott…
2022. jún. 25. 02:20
 3/25 anonim ***** válasza:
94%
Add meg az alkesz pali elérhetőségeit, és többé nem lesz vele gondod.
2022. jún. 25. 02:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/25 anonim válasza:
92%

Jeleds fel. Ez becsület sértés.Mivel a személyedett sérti.Verbálisan.És zaklatás is.

A zaklatás mindkét alapesete célzatos bűncselekmény. A jogalkotó eltérő célzatot

követelt meg a két tényállási alakzatnál. amely mindkét elkövetési fordulatra irányadó. A zaklatás minden fordulata

ennek megfelelően csak egyenes szándékkal valósítható meg, így a bizonyítható-

ság körében fokozottan indokolt az elkövető tudattartamának vizsgálata.A veszélyes fenyegetéssel elkövetett zaklatás tényállása a fenyegetést elköve-

tési magatartásként tartalmazza.

Vedd fel mikor fennyeget és lesz bizonyitékod.Jogos h anyudra haragszol

2022. jún. 25. 03:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/25 anonim ***** válasza:
100%

Jogosan haragszol anyukádra. Tanulj szorgalmasan, hogy biztos legyen a külföldi tanulmányod. Anyukád kiérdemelte ezt az állatot és megbukott anyaként, hogy nem hajlandó kiállni érted. Gondolom a faszi él veletek, tehát anyád jogosan kitehetné az utcára. Ahogy lehet költözz el ő meg maradjon ezzel az állattal. Bár akkor is te lennél a rossz, hogy ott merted hagyni...

Nagybácsi/néni nincs, akihez tudnál költözni? Gondolom anyád nagyszüleivel nincs kapcsolat, de ha mégis, akkor is rossz.

2022. jún. 25. 05:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/25 anonim ***** válasza:
100%
Jogosan
2022. jún. 25. 08:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/25 anonim ***** válasza:
93%
Jogosan haragszol. Megint a f*sz fontosabb, mint a gyerek. Nem értem, pár nőnek mért nincs annyi önbecsülése, hogy ha ilyen történik, szakítson. Mindenki társfüggő lett?
2022. jún. 25. 09:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/25 anonim ***** válasza:
29%
Külföldi tanulmányaid idején anyagilag ki fog támogatni? Az nem ingyen van.
2022. jún. 26. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/25 anonim ***** válasza:
70%
Jogosan, egy anyának a gyereke kellene, hogy az első legyen, nem egy ilyen.. Ha nemtudsz sehova se menni, próbálj minél kevesebbet otthon lenni, bár tudom ez nem megoldás
2022. jún. 26. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/25 anonim ***** válasza:
100%
Esetleg lakhatást biztosító melóban nem gondolkodtál, ha ennyire nincs hova menni?
2022. jún. 26. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!