Öngyilkossági kísérletre ez a válasz? Jogos, hogy rosszul esik?

Ne bánkódj az emberek többsége sajnos nem tudja mi az öngyilkos gondolatok kiváltója. Mert bizony nem az objektív bajok mértéke ( bár hogy ki milyen bajt tart a legnagyobbnak, azt is embere válogatja), hanem a tehetetlenség és a reménytelenség érzése. Ami a klinikai ( orvosi diagnózisként értett) depresszió következménye.Sokan dobálóznak a depresszióval, mint szóval, de a köznyelvben egész mást értünk alatta, mint az eüben.

Anyukád egyszerűen tudatlan, nem gonosz.

Anyukád egyszerüen nem érti a helyzetet, feltehetöen soha nem volt olyan helyzetben, hogy totál kilátástalannak tartotta a helyzetét, vagy nem az a tipus, aki ennyire el tud keseredni.

Aki még soha nem volt az öngyilkosság határán, az nem tudja elképzelni sem azt a lelkiállapotot, ezért sokan nem tudnak megfelelöen reagálni.

Ne értsd félre nem ítélkeztem.

Csak leírtam, hogy anyukádnak rosszul esett volna ha megteszed, de a reakciója sem biztos, hogy a valóságos érzéseit tükrözte hiszen most szembesült vele, hogy mi történt.

Megértem, hogy rosszul esett neked csak hidd el egy szülőnek sem lehet könnyű ezzel szembesülni nem is lehet erre jól reagálni szerintem.

Pontosan hogy történt?

Gondolom úgymond rendőrség, mentő stb nem volt, így szerintem bizonyos tekintetben nem is veszi, sőt nem is akarja komolyan venni, hisz még belegondolni sem lenne jó neki a dologba, így próbálja úgymond mellékvágáynra terelni az egész dolgot, hogy ne kelljen vele foglalkoznia semmit.

Anyukád nem egy okos ember. Ez, amit reagált, bagatellizálás, a problémád kicsinyítése. Lehet, hogy jót akart, de ez akkor is nagyon rossz reakció volt. Abszolút érthető, hogy rosszul esett.

Én a helyedben ezután nem hoznám fel neki a témát, nem lenne a bizalmasom semmiben a továbbiakban, beszélnék inkább barátnőkkel.

Ha megpróbálnék öngyilkos lenni, biztos vagyok benne, hogy az egész családom, még a férjem is elhagyna. Annak ellenére, hogy voltam már mélypontot, ugyanezt gondolom fordítva is.

Több ismerősöm is volt mentális problémákkal. Kb semmi gond nem volt az életükkel, mégis mindig öngyilkosok akartak lenni. Kettő meg is tette, de nem sikerült és pozitív fordulatot vett az életük néhány év elteltével. Én próbáltam segíteni nekik, mellettük voltam a legrosszabbkor is, de ez sem volt elég. Többük pszichológushoz is járt, vagy pszichiáterhez, mégsem lettek hosszú ideig jobban.

Azokban az években azonban engem is lelkileg tönkretettek, húztak magukkal. Ha vissza tekerhetném az időt, nem “szenvednék” értük, mert minden csak falra hányt borsó volt míg én belerokkantam a segítésükbe.

Ha a férjem annak ellenére hogy itt vagyok mellette, öngyilkos akarna lenni, elhagynám. Én nem asszisztálok senkinek. Nem leszek többet mankó valaki nyomorúságában, sem elszenvedője.

Nem értem, miért kell bántanod a családtagjaidat. Mi értelme volt elmondani anyádnak, hogy ja, amúgy egyszer öngyilkossági kísérletem volt?

Eleve azt írtad, nem vagy egy hangosan szenvedő depressziós.

Egy évvel később mégis anyád orra alá tolod, hogy te megtetted, csak nem sikerült. Így ennek már mi értelme? Hogy mégis csak lelkifurdalást okozz? Hogy nem vette észre?

Megértem anyádat.