Hogy mondjak nemet Apámnak anélkül, hogy megint ne az legyen, hogy nem áll velem szóba és mindennek elhord?

Megpróbálom röviden megfogalmazni. Apukámmal sosem volt jó a kapcsolatom. 6 éves voltam, amikor elváltak a szüleim, nem tűnt el, fizetett rendesen, meg velünk is foglalkozott a maga módján, de volt pár emberileg undorító húzása, ami egy életre megpecsételte a kapcsolatunkat. Ezekbe most nem mennék bele. A lényeg, hogy azért mindig segített mindenben, mégha emberileg képtelenek is vagyunk kijönni egymással.

Örök vita közöttünk kb. 10 éves korom óta, hogy menjünk le húgommal a szüleihez vidékre. Sosem szerettek minket, ezt ki is mutatják, ergo mi sem vagyunk oda értük. Apukám viszont erről nem akar tudomást venni és erőlteti mindkét oldalról a kapcsolatot...ez senkinek nem jó. Amióta felnőttem, sikerült évi egyre csökkenteni az utazást, ezt is csupán a béke kedvéért, mert volt olyan, hogy nem tudtam/nem akartam elmenni, és fél évig nem szólt hozzám, mindennek elhordott. Tavaly nyáron terhes lettem, és elhatároztam, hogy ez lesz az utolsó odautazás, ezt még megteszem. Eljött az idén nyár, fél éves a babánk, és apám már 3 hónapja rágja a fülem, hogy mikor megyünk. Naponta hív, mondja, hogy mindenképpen, és ezt tegyem meg érte, a nagyszüleimért, mutassam meg a dédunokájukat. Eddig halogattam.

A fő probléma, mégha az emberi részét ki is vesszük: 500 km-re laknak tőlünk (oda-vissza 1000), amit a szar légkonditlan kocsinkban a legnagyobb melegben fél éves babával megtenni kínszenvedés. Ráadásul a párom egész évben csak ebben a két hétben nem dolgozik, amúgy se hétvégéje, elvétve van 1-2 szabadnapja, és ezt a szünetet nem ott szeretném tölteni, hanem vele kettesben. Apám képtelen ezt megérteni, és ragaszkodik ahhoz, hogy menjünk, különben én vagyok a hálátlan féreg. Még azt hozzátenném, hogy Apám egyszer látogatott meg minket a baba születésekor, azóta azt is elvárja, hogy mi látogassuk (200km-re lakik tőlünk), amúgy minden szabadnapját egy hétre teszi be a hónapban, és azt a szüleinél tölti, eszébe sem jutna hozzánk eljönni néha, akkor sem, amikor 2 hónapig kórházban feküdtem veszélyeztetett terhesen.

Milyen jó indokot találjak ki, hogy a békesség is megmaradjon, ne én legyen megint a világ legutolsó szemete, de ne is kelljen elmenni?