Miért lett volna kötelező eltűrni a mamám hülyeségeit?

Anyám meg apám nincsenek jóban, régóta a válást tervezgetik, csak egyik sem adja be.

Anyám azt gondolta, hogy én elvégzem az iskolát, találok munkahelyet és elköltözök vele.

Miután végeztem az iskolával nem volt olyan nap, hogy ne mondta volna, hogy találtam neked munkát, betanított munka itt és itt, 12 órázás itt meg ott stb. Közben ő közmunkán dolgozik, és nem is törekszik másra. Soha nem volt jó a kapcsolatunk, csak a testvéremet szerette, engem utált.

A mamám, anyám anyja folyamatosan azt hajtogatta, hogy szégyelljem magam, amiért nem megyek el 3 műszakba meg 12 órában dolgozni, meg nem költözök el anyámmal, engem majd eltart apám örök életembe, nem lesz belőlem semmi, de ne aggódjak, mert anyám találni fog mást aki majd eltartja.

Ezt rettenetesen meguntam, mondtam anyámnak 100-szor, hogy állítsa le a mamát, de nem. Amikor végleg betelt a pohár elmondtam apámnak, hogy miket mondott a mama, és apámnak ez ugye nem tetszett és megmondta neki a magáét meg azt, hogy ne jöjjön többet hozzánk.

Most én vagyok az első számú közellenség anyám meg a mamám szemében, mert minek kellett elmondani, meg ő nem mondott ilyeneket, most miattam van balhé, meg a mamára rá kell hagyni mindent, mert öreg...

Nekem külföldi terveim vannak, nem fogok itt maradni csak azért, hogy anyámnak, akinek soha egy kedves szava nem volt hozzám, (nem lesz belőled semmi, qrva leszel, kövér vagy stb.) legyen hol laknia.