Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Testvéri kapcsolat » Milyen jogon tesz szemrehányás...

Milyen jogon tesz szemrehányást a bátyám?

Figyelt kérdés

Egy házban lakunk, mert amikor ő 18 volt anyuék vettek két kis lakást egy újépítésű társasházban, a nekem szántat kiadták amíg én 18 nem lettem. Igazából a szüleink nem szoktak sokat költeni (senkire, még magukra sem, mert úgy vannak vele, hogy “még kellhet”), de ezt a két lakást azért vették, mert eladták a családi házat ahol felnőttünk, és otthont akartak nekünk szolgáltatni, mivel ők is kisebb lakásba költöztek. Apunak megromlott az egészsége és már nem bírta a kertet, meg a nagy házat fenntartani.

Szóval ezért lakunk egy házban. De amúgy teljesen külön lakásaink vannak, mégis mindig ellenőrizget. Otthon most nem könnyű a helyzet, apu betegsége miatt, mind nehezen dolgozzuk fel, hogy az az ember aki mindent 2 perc alatt javított meg, kertészkedett, 60 éves koráig jártak anyuval minden héten táncórákra, egész nap talpon volt, mindenkinek segített, most a mosdóba is csak anyu segítségével tud kimenni. A vizsgálatok, műtétek, aggódás teljesen kikészítenek. Emellett 10-12 órákat dolgozom. Valahol muszáj kikapcsolnom, mert baromi stresszelős vagyok. Ezért elkezdtem újra összejárni a gimis exemmel. Mind a ketten tudjuk, hogy mint pár nem működünk, a szex viszont akkor is jó volt, de most, hogy már nem kezdő kamaszok vagyunk nagyon jó. Heti 2 alkalom amikor nem gondolok semmire, és a stressz is megszűnik. A bátyám múltkor látta a lépcsőházban, és lecseszett, hogy mit képzelek, és azonnal szakítsak vele, meg hogy azért jövök be a pasinak, mert még mindig egy éretlen kamasz vagyok. Mikor megmondtam neki, hogy nyugodjon meg, ez csak szex, akkor még jobban kiakadt, és mindent a fejemhez vágott, hogy szegény apu nem ilyen könnyűvérű lánynak nevelt, és most haldoklik (ezt eddig nem mondta ki senki, és ez enyhén szólva szíven ütött akkor) és az az utolsó dolog amit látnia kell, hogy elk.rvult a lánya. Közölte, hogy felelőtlen, nem törődöm és lelketlen vagyok, hogy ezt a stresszt szexben akarom levezetni…

Én értem, hogy ő is kivan, ideges, szomorú, össze van zavarodva, mint mindenki, de milyen jogon vág ilyeneket a fejemhez, mikor én is mindent megteszek a szüleinkért. Segítek, ha kell pénz azonnal adok, viszem apuékat kórházba, elmegyek bevásárolni, az étteremből ahol dolgozom zárás után el lehet hozni a megmaradt kaja egy részét tök jó áron, és finom dolgok, azt is viszek nekik kétnaponta több adagot, hogy anyunak ne kelljen főznie, csak melegíteni, stb. 22N



2022. aug. 25. 01:50
 1/10 anonim ***** válasza:
92%
Szerintem vedd semmibe ezt, valószínű, hogy az idegesség miatt mondta ezt, engedd el, ne idegeskedj ezen.
2022. aug. 25. 02:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
82%

Mondd meg neki h kvára semmi köze nincsen a szexuális életedhez, és ennyi, hagyd ott, ha pampogni kezd.

Hosszú távon meg lehet h jobb, ha elcseréled a lakást egy távolabb lévőre, hogy ne egye ott a fene a közeledben a gyökérkét.

2022. aug. 25. 03:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
84%

Ha ilyen gyökér a testvéred, legközelebb ne mondj neki semmit. Nincs köze a nemi életedhez, amíg nem erőszakol meg valaki. Ha te most így érzed jól magad, és nem használ ki a pali, akkor csináld csak, egészségedre!

És NE cseréld el a lakásod. Inkább próbáld eladni, a pénzből meg venni egy másikat, ha megoldható.

2022. aug. 25. 04:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
88%
Hát akkor ne mondja el apádnak, ennyi. Biztos félt téged, lehet, nem alaptalanul. Egyébként meg semmi köze hozzá.
2022. aug. 25. 06:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
84%
Ha a lépcsőházban szexelsz a barátoddal, az valóban nem egészen illendő dolog.
2022. aug. 25. 07:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
89%
Mi ebben a stressz, semmi köze az életvitelednek ahhoz, hogy ő is feszült, pusztán kifejtette a véleményét rólad, kendőzetlenül, mintha lenne hozzá bármi köze, vagy akár a családnak, hogy kivel és miért jársz össze. Durva kettős mérce, a húga vagy, ne kefélj kedvedre! Ha farkad lenne, még irigy is lenne rád, hogy így vezeted le a stresszt, neki biztos nincs ilyen lehetősége. Ne foglalkozz vele!
2022. aug. 25. 07:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
72%
6. Szerintem is a stressz és irigység is van benne. De szerintem a második az, ami miatt így nyilatkozott. Keressen egy hogy ne téged csesztessen.. :)
2022. aug. 25. 07:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim válasza:
84%
Sz@rd le!
2022. aug. 25. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
Azért el ne költözz, többet tudsz helyben segíteni.
2022. aug. 26. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Ne foglalkozz vele
2022. aug. 28. 02:43
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!