Az éhezőkenk hogy nem esik le a vércukruk?

Nos, a szédelgés az éhségtől nekem simán megy normális vércukorral is (én sem vagyok cukorbeteg). Amíg nem volt mérőm, én is mindig azt hittem, hogy biztos jól lement a vércukorszintem - de nem, teljesen normális volt. Többek között erre voltam kíváncsi, azért is vettem mérőt - hát nem jött be az intuícióm.

A szervezet ezt úgy oldja meg, hogy vannak szénhidráttartalékai. Nem végtelen sok, kb. 500 g normál esetben, de azért elég sokáig kihúzza ennyivel. Bizonyos fehérjékből végszükség esetén még ezen felül is tud cukrot előállítani (zsírból nem, azt másképp használja fel).

A legtöbb szerv az energiaszükségletét nem csak cukorból, hanem zsírból meg ketontestekből is fedezni tudja. Még az agynak sincs feltétlen szüksége cukorra. Ha semennyi vagy csak nagyon kevés szénhidrátot eszel (persze cukrot sem), vagy egyáltalán semmilyen ételt nem eszel, akkor az agy hormonok útján kiadja a "parancsot", hogy minden szerv álljon át alternatív energiaforrásra. A vércukorszinted így stabil marad.

Érdekes módon ez annyira hatékony, hogy hosszú távon a stabil vércukorszint kissé nőni kezd. Ezt az ártalmatlan jelenséget nevezik fiziológiás inzulinrezisztenciának. Hasonlít a cukorbetegséget megelőző inzulinrezisztenciára, de egyáltalán nem káros.

Hát én voltam már hajléktalan. Ha az ember nem eszik egy falatot se olyan 3 nap (tehát 3x24ó) után már erőteljes hallucinációk is vannak. Pl eltévedtem egy olyan utcában, amit nagyon jól ismertem, vagy volt hogy kaját, pénzt láttam a földön (ami persze nem volt ott).

Télen is laktam kint, aludtam a kemény mínuszokban, és ezután a térd ízületem olyan szinten átfagyott hogy alig tudtam menni. Ez a fájdalom pedig később (akár melegebb időkben is) mindig visszajött ha több napon át nem ettem (szerintem ez is valami vitaminhiány miatt van).

Az a helyzet hogy pl én drogfüggő vagyok (ezért is szoktam utcára kerülni) és attól is sok függ hogy az embernek mennyi tartalékai vannak. Ha alig eszik hetekig (mert szét van speedezve) és úgy lesz hajléktalan mondjuk hidegebb időkben, az eléggé húzós tud lenne.

Az első nap van ilyen komolyabb éhség stb, aztán valahogy megszokja a szervezet. Nekem egy jó erős hét "alultáplált időszakom" után volt olyan hogy kidobtak - és több mint 3 napig nem ettem egy falatot se.

Egy ilyen félig összedőlt pincében, meg romos magtárban aludtam a búza közt, vagy kint az erdőben. A 3. nap után éreztem hogy megcsapott a halál szele, alig bírtam menni, jobban hallucináltam mint az LSD től - és rájöttem nem mászhatok be a magtárba, vagy a pincébe - mert ha bemegyek másnap ahhoz se lesz erőm hogy onnan ki másszak (mivel mindkét esetben kb másfél méter magas falon kellett volna átmászni).

De én nem hogy mászni, hanem menni is alig bírtam. Sőt eltévedtem azon a helyen, amit egyébként jól ismertem. Aztán csak sétáltam az utcán, és vártam hogy össze esek.. Egy rokonommal aztán találkoztam aki adott egy rántott húsos szendvicset. De szerintem pár órán múlott. Már konkrétan éreztem hogy közel a vég..

Szóval ilyen helyzetben az a legkevésbé fontos hogy hogyan esik a vércukor :)