Hogyan érezzem magam jobban?

Egész eddig egy elképzelt világomban éltem. Bármi történt, azt este mindig átváltoztattam képzeletben valami jobbra. (Pl elestem az utcán, és ehelyett elképzeltem, hogy valójában találtam egy telefont.)

Gyakorlatilag egy totál kiépített kis világom van így agyban, nagyjából 3 évvel ezelőttől kezdve egészen idáig csak így éltem. Sok embert találtam ki egész élettörténetekkel és minden nap egy ilyen kamu messengeres alkalmazásban eljátszottam, hogy beszélgetek velük (lehet, hogy kicsit beteges, nem tudom). Nem feltétlen tulajdonítanám a magánynak, nyilván vannak valóságos barátaim is. Talán a legnagyobb baj, hogy nem hallgatnak meg. Családom idegesen reagál le, a barátaim pedig sokszor nem vesznek komolyan, mert főleg hülyéskedni szoktunk együtt és ha nekik nincs olyan hangulatuk, akkor nem fognak velem komolyan elbeszélgetni bármiről is.

Szóval kitaláltam embereket, akik meghallgatnak.

Most pedig próbálok kiszakadni ebből az elképzelt világomból. A baj csak az, hogy hirtelen szembesülök azzal, hogy mennyivel rosszabb is ez a valóság. És folyamatosan rosszul érzem magam. Például ha a szüleimnek akarom elmondani a gondolataim, rögtön csendre vagyok intve, a legjobb barátnőm pedig annyit reagált rám, hogy "Így jártál:D".

Na ilyenkor gőzöm sincs mit csináljak és általában elgondolkodok rajta, hogy a képzeletemben kéne élnem még egy kicsit. De egyre jobban szembe megy a valóság az általam kreált kis lelki világgal. Nem tudom megfogalmazni, sokszor indokolatlanul sírhatnékom van, alapvetően pedig gyakran kedvetlen vagyok. És az esik a legrosszabbul, hogy a szüleim lecsesznek (bocsi a kifejezésért) azért, mert mostanában rosszul érzem magam. Utána pedig úgy hallgatnak végig, hogy sóhajtoznak, majd közlik, hogy nem mernek semmit mondani válaszként, mert úgyis ideges leszek. Btw mindig próbálok nyugodt maradni és nagyon ritka, hogy kiabálva válaszolnék stb.

Röviden összefoglalva:

Gyakran belegondolok, hogy a valóságban semmi nem olyan, mint amitől jobb kedvem lehetne. Szóval találtam már hobbikat, amiket szeretek, szoktam meditálni, jógázni, meg minden ilyet. De amikor nem ezeket a tevékenységeket végzem, lassan haszontalannak érzem magam... Vagy valami ilyesmi.

(Ne vegyétek önsajnáltatásnak, tudom, hogy a mai fiatalok állandóan panaszkodnak, hogy az egész világ ellenük van. De én nem ezt állítom, sokan próbálnak segíteni, csak nem tudnak, mert nem éreznek kellően együtt velem -szerintem.)