Kezdőoldal » Egészség » Általános közérzet » Veletek is megtörtént már?

Veletek is megtörtént már?

Figyelt kérdés

Kb 2 éve, egyik reggel felkeltem, és furán láttam, nem tudom pontosan elmondani, mintha homályos lett volna a látásom, de mégis mindent jól láttam. Egész délelőtt evvel szenvedtem, majd délutánra lázam lett, hortelen jött és nagyon magas volt, ha jól emléxem 39.8. És ahogy így betegen feküdtem, a szüleim feljöttek, és megkérdezték hogy vagyok, én meg nem tudtam válaszolni. A fejemben tudtam, mit akarok mondani, de nem tudtak kimondani, és csak össze-vissza nyögések jöttek ki a számon. Aztán estére már képes voltam beszélni. Pár nap alatt ki is gyógyultam.


Idén május 1-én táborozni voltam, 4 napot. Az utolsó este nagyon fáradt voltam, és elmentem aludni. Az éjszaka közepén keltem fel, vacogtam, és lázam volt. Visszaaludtam nagy nehezen, és szerintem halucináltam, vagy nagyon élethű álmom volt, nem tudom, szóval az "halucináltam" hogy be jött a sátorba a barátnőm és mondta hogy hozott nekem enni, meg inni. És ott beszélgettünk, majd mondta hogy aludjak, és én lefeküdtem. Reggel megkérdeztem a barátnőmet, hogy hová rakta az ennivalót, amit hozott, és mondta, hogy ő nem hozott semmit. Szóval gondolom álmodhattam ,bár tényleg nagyon valósághű volt.


Veletek történ már hasonló? Ez normális?

17/L


2009. okt. 7. 17:02
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
Ijesztő....:S
2009. okt. 7. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
Hogy lenne normális? Menj orvoshoz!
2009. okt. 7. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
100%
Amikor az embernek nagyon magas láza van, lehetnek "lázálmai". Nekem is volt ilyesmim, mikor 40 fok körüli lázam volt, és azt álmodtam, h egy színházban vagyok, de minden nagyon valóságos volt, mikor felébredtem nem tudtam hol vagyok, és szólni sem tudtam, mert minden olyan zavaros volt. nem egy kellemes élmény. 17/L
2009. okt. 7. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim válasza:
100%

Szia!

Az első részben leírod, hogy nem tudtál beszélni, ilyen anyukámmal is előfordult, mikor kicsik voltunk, és anya is meg én is nagyon megijedtem, mivel odaadta, a kakaómat, és nem tudott semmit mondani mellé, később kiderült, hogy a túlzott stressz miatt volt, ez később még előfordul, aztán elmúlt. Lehet, hogy téged is valami hirtelen stressz ért. majd kinövöd, de azért egy pszichológushoz, vagy orvoshoz elmehetsz, hátha tud segíteni, aztán vagy megfogadod, vagy nem.



További szép napot.

2009. okt. 7. 17:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
100%

Nekem kétszer volt ennyire magas lázam. Alacsony vérnyomásos vagyok, ha hirtelen állok fel amúgy is szédülök, az első ilyen magas láznál is azt hittem csak ennyi. Felébredtem éjszaka, hogy kimenjek a konyhába inni kicsit, de rövid szédelgés után a folyosó végén összeestem, és nem bírtam felkelni. Magamnál voltam, de egyszerűen nem engedelmeskedtek a végtagjaim. Szerencsére nagyot csattantam, ahogy neki estem az ajtónak, felébredtek rá a szüleim. Apu vitt vissza az ágyamba, és kaptam is azonnal a hideg vizes törölközőket.

A másodiknál csak suli után fáradt voltam, elaludtam délután itthon, és este amikor felébredtem már közel 40 fokos lázam volt. Ahogy kinyitottam a szemem lüktetett az egész fejem, szenvedtem rendesen. Bevittek az ügyeletre...


Amit az elején írtál... nálam ilyen egy ájulásom előtt volt. Bevásárlóközpontban mászkáltunk a családdal, amikor egyszer csak éreztem hogy kimegy belőlem az élet. Még szóltam apunak, hogy valami nem oké, aztán arra még emlékszem, hogy támaszkodtam a bevásárlókocsi szélére, és kezd elsötétülni a világ... Kérdezgették a szüleim hogy mi van velem, de válaszolni egyszerűen már nem tudtam. Hallottam a kérdést, tudtam hogy válaszolnom kell, de már nem bírtam, arrébb lépni se, semmi... Következő emlékem, hogy egy széken ülök, és Tesco felirat villan a képembe amikor magamhoz térek! :D

2009. okt. 7. 17:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Lehet hogy az egészért egy fertőzés a felelős,ami megbújt a szervezetetben.Én teljes vérképvizsgálatot kérnék.
2009. okt. 7. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Nekem is volt már ilyen,és kiderült hogy vérszegény vagyok.Lehet nem hogy nálad nem ez a gond,de menj dokihoz és csináltass kivizsgálást.
2009. okt. 8. 10:12
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!