Kezdőoldal » Egészség » Betegségek » Immunis lennék a koronára?...

Immunis lennék a koronára? Vagy hogy lehet hogy sosem kapom el? 18/f

Figyelt kérdés

Sok pozitív emberrel voltam már kontaktusban, párral pedig hosszú ideig.


Anyuék pozitívak voltak, itthon voltam velük egy házban, gyakran egy szobában és nem kaptam el. Aztán barátnőm is pozitív lett meg a szülei, náluk is sokat voltam és tőlük sem kaptam el. Később nagyiék is azok lettek, oda én futkostam bevásárolni meg segíteni nekik ha valamit kellett. 2 haverom szintén az volt, ott egyikkel 2 napot voltunk egy szobában és tőle sem kaptam el.



Dokim szerint simán lehet hogy a járvány elején én átestem rajta, március elején még nem volt ennyire "itt a vírus", akkor voltunk egy buliban ahol 13-an voltunk, és pár nap múlva mind a 13-an betegek lettünk (magas láz, köhögés, hasmenés...).


Aztán ez átment rajtam 1 hét alatt, de a köhögés március óta megmaradt, néha jobban néha kevésbé köhögök. Most november/december elég rendesen köhögtem, de ráfogom arra, hogy sokat voltam kint hidegen...

Doki azt mondta még nyár végén hogy ő jobban megnyugodna ha elmennék egy tüdővizsgálatra, de a mostani helyzetben nem igazán szeretnék kórházba futkosni...



2021. jan. 5. 12:01
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
75%

Nem vagy immunis, ilyen nem létezik.

Szinte biztos hogy átment rajtad, és "maradtak vissza dolgok" ezért nehezen gyógyulsz.


Mindenképp menj el tüdő vizsgálatra, és ha eddig nem tetted akkor rakd rendbe az étrended + vitaminok.

2021. jan. 5. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
64%

Érdekes. Én még tavaly ősz végén voltam rohadt beteg, 2x majdnem megfulladtam a köhögőrohamban és én is azóta is köhögök hol jobban hol kevésbé...

Mindenesetre igen, vagy átestél már rajta vagy bitang erős a szervezeted. Elvileg vannak emberek akik kevésbé fogékonyak erre a vírusra. Örülj neki!

2021. jan. 5. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
82%

A leírásod alapján te is vagy átestél rajta, vagy valami más hasonló fertőzésen, amitől az immunrendszered olyan állapotba került, hogy valamennyire véd ettől is. Az is lehet, hogy fertőződtél másodjára is, csak tünetmentesen, illetve a maradványtünetekre rá lehetett fogni. Én is ismerek olyat, aki év elején nagyon beteg volt, meg a felesége is, most a két gyerekük Covidos volt, ők pedig végig negatívok maradtak. Ilyenkor történhet fertőzés, csak az immunrendszer legyőzi, mielőtt még annyi vírus felszaporodna, hogy kimutatható legyen.

Szerintem hallgass az orvosodra, ha ő tüdővizsgálatra küld, akkor menj el.

2021. jan. 5. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
79%

Azért annyira nem okés a helyzet ha hónapok óta köhögsz, én is átestem rajta még nyáron (volt teszt is) 1 hét alatt lement, mint egy sima influenza, amit 3-5 évente sikerül benyalnom.


Nekem semmi köhögős szövődmény nem maradt meg.

2021. jan. 5. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
42%
Várj várj ! Szoktál rendszeresen vagy néha reggel wc-ni??
2021. jan. 5. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
73%
Most eppen leirod, hogy covidos voltal es mai napig kohogsz.
2021. jan. 5. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
82%
Szerintem nem valami csodaimmunitásról van szó, csak egyszerűen szépen csendben átestél rajta. Nem is biztos, hogy március elején, lehet hogy később. Bár az egy átlag vírusról nem mondható el, hogy mindenkit letarol egy buliban. Az az átlagos, hogy ha van 10 emberből 1 beteg, az max. 2-3 embert fertőz meg, nem mindenkit. Meg a hosszú köhögés is gyanús. Egy vérvételes ellenanyag-vizsgálattal megtudhatnád, hogy átestél-e rajta, de szerintem 99%.
2021. jan. 5. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
=# Az ellenanyag vizsgálat 3-4 hónap eltelte után már nem ér semmit. Vagyis ha tavasszal elkapta, azt most már semmivel nem fogják neki kimutatni.
2021. jan. 5. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
83%
A bárányhimlőt, kanyarót, rubeolát ki lehet mutatni sok évtizeddel később is.
2021. jan. 5. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
81%
9# Az lehet, de a koronára jelenleg létező ellenanyagteszttel nem. Ez van.
2021. jan. 5. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!