Kezdőoldal » Egészség » Betegségek » Szerintetek mit csináljak?

Szerintetek mit csináljak?

Figyelt kérdés

Sziasztok! Kb 2-3 hónapja húzódik a problémám, talán picit több is.

Egy új kapcsolatom van azóta, mikor pár hónapja lefeküdtem a lánnyal rá 1-2 napra megjelentek piros foltok a makkomon, azt hittem csak irritáció vagy valami, nem múlt el, sőt ilyen bizsergő érzés is volt már, elmentem bőrgyógyászhoz, semmilyen vizsgálatot nem kért, csak felírt valami kenőcsöt, oké kenegettem, semmi hatása nem volt, talán annyi hogy kirepedezett tőle a makkom, ezután pár hétre azt hiszem augusztus elején már ilyen furcsa érzés volt a gát tájamon belül és picit csípett is a vizeletem, semmilyen folyásom nem volt a hugycsövemen szóval nem aggódtam annyira, orvos elküldött urulógiára ahova októberre kaptam időpontot! Háziorvosommal is beszéltem, ő írt fel nekem doxicilint, be vettem, elmúlt az égő érzés és a fura érzés azon a területen, viszont a pirosság nem, ezt elmondtam most szeptember elején az orvosnak hogy a makkom még mindig piros, és néha fáj is, leginkább szex után, írt fel rá egy másik krémet és valami antibiotikumos sprayt is (talán oxicort), 2 hétig használtam mindkettőt, semmi változás, utóbbi alkalomkor most hétfőn elmentem, mondtam hogy még mindig fáj és piros, írt fel rá valami lidokainos gyógyszert, már kezdem unni hogy nem akar egy rohadt vizsgálatot végezni hogy mi okozza ezeket a panaszokat és hogy normálisan legyen kezelve.. A barátnőmmel pár hétig nem is szexeltünk ez miatt hogy megvárjuk mi legyen, ő is szedett antibitokumot és én is ugye, amint lefeküdtünk újra előjött nekem ez a probléma, őt sem hajlandó sem a nőgyógyász sem a bőrgyógyász megvizsgálni valami normális mintavétellel hogy kiderüljön mi a baj, szerintem már vagy 6 kenőcsöt kaptam július vége óta és nem javulok, megint jön az a fura érzés a gát tájam felé, én már nem tudom mit csináljak, van valami ötletetek? Esetleg Szolnok megyébe valaki tud egy jó bőrgyógyászt, lehet magán vagy akármi csak végre legyünk megvizsgálva jól és ne csak hasraütés szerűen kapjunk gyógyszereket feleslegesen... Köszönöm!

És esetleg valami ötlet hogy mi lehet ez?

Nincs folyás a húgycsövemen, a barátnőmnek konkrétan semmi tünete nincs, nem ég neki nem fáj, nem váladékozik, semmi...



2022. szept. 28. 08:21
 1/10 anonim ***** válasza:
Urológus.
2022. szept. 28. 08:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
Kb még két hét mire mehetek újra, kihagytam az előzőből hogy elmentem urulógushoz, azt hiszem július 27 én, ő csak egy vizelet vizsgálatot kért ami negatív lett teljesen, és elküldött hogy ez a bőrgyógyászat szakterülete lesz, én kértem önkényesen időpontot ismét most hó elején.. szerintem nem sok esélyt látok hogy megint történik valami
2022. szept. 28. 08:29
 3/10 anonim ***** válasza:
Egyértelműen urológiai probléma, így meg kell várnod, ő mit mond, ott egyértelműen kiderül, ha fertőzés van. Máskor hasonló esetben jobb egyből odafordulni.
2022. szept. 28. 08:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
Akkor nem értem az urológus, mert a "furcsa érzés volt a gát tájamon belül és picit csípett is a vizeletem" vagy prosztatagyulladásra, vagy húgyholyag fertőzés szerintem. Ez nem bőrgyógyászati problémának tűnik.
2022. szept. 28. 08:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:

Ma voltam borgyogyaszati kontrollon, ma ilyen: [link]


Az orvos irt fel ra megint egy kenocsot ez mar vagy a hatodik, mondtam is neki hogy nem lehetne valami vizsgalatot csinalni hogy mi okozza? Azt mondta nem kell, szerintetek? Urulogushoz 2 het miova megyek

2022. okt. 3. 19:01
 6/10 anonim ***** válasza:
32%

Tudom, le fognak pontozni, de nem baj.

Nincs semmi bajod. Ne nézegesd, másnak is szokott ilyen lenni. Éld az életedet tovább. Semmi bajod sincs, és erre nincs orvos, aki tudna terápiát adni.Már rég leszűrtek volna az összes nemi betegségre, de nincs bajod.

2022. okt. 7. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:
Na ujabb fejlemeny, nekem elkezdett a hugycsovem eleg gyakran viszketni es csip is pisileskor, a baratnomnek pedig sargas zoldes folyasa lett es viszket neki az a terulet.. ki eroszakoltam az urulogust, penteken megyek is, remelem vegre valamit csinalnak mert kezd zavaro lenni ez a dolog..
2022. okt. 19. 08:39
 8/10 anonim ***** válasza:

"Az orvos irt fel ra megint egy kenocsot ez mar vagy a hatodik, mondtam is neki hogy nem lehetne valami vizsgalatot csinalni hogy mi okozza? Azt mondta nem kell, szerintetek?"

Minek mentél orvoshoz, ha aztán úgyis a gyk népével távgyógyíttatod magad?

2022. nov. 12. 21:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:
kért vizsgálatot, chlamydia volt.....:/
2022. nov. 17. 23:26
 10/10 A kérdező kommentje:
végülis csak 4 hónapot kellett várnom :DD
2022. nov. 17. 23:26

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!