Kezdőoldal » Egészség » Egészségügyi ellátások » Érvényes még a beutalóm?

Érvényes még a beutalóm?

Figyelt kérdés

Márciusban kaptam a gasztroenterológián beutalót vérvételre. A beutaló érvényességi dátuma június 15 volt, bár már májusban vissza kellett volna menni kontrollra, de ugye közbe jött a koronavírus, így nem tudtam elmenni vérvételre előtte, mert hiába oldottak fel sok korlátozást, vérvételre csak a sürgős esetek mehettek kb június közepéig. A májusi kontrollvizsgálatom is elmaradt, hiába hívtam őket, hogy érdeklődjek, azt mondták majd ők hívnak. Nem hívtak, pedig eltelt két és fél hónap. Na mindegy.

Laborvizsgálatoknál is érvényes az, hogy a veszélyhelyzet feloldása után még 3 hónapig érvényes a beutaló? Vagy ez csak a szakorvosi javaslatokra, szakrendelések beutalóira vonatkozik?


2020. júl. 29. 10:01
 1/4 anonim ***** válasza:
Nem is fognak hívni, ezt általában csak mondják, ezek után mindig neked kell menni. Mindig. Most is ennyit tudsz tenni, hogy felhívod őket és ott teszed fel ezeket a kérdéseket. Itt erre nem fognak tudni neked válaszolni, mert lehet, hogy valakinek azt mondták a hozzàd hasonló esetben, hogy érvényes, másoknak nem. Mivel alapvetően a káosz és àtlàthatatlansàg jellemzi most az ügyintézések többségét, nincs most egyértelmű vàlasz a kérdésedre, csak amit neked fognak mondani.
2020. júl. 29. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:

Azért nem hívtam őket többet, mert azt mondták, hogy ne hívjam őket. De akkor majd még megpróbálom. Az a baj, hogy felhívhatom a labort, de ott felveszi egy valaki a telefont, azt mondja, hogy mehetek, mert érvényes, másnap reggel elmegyek, aki meg kijön beszedni a papírt, azt mondja nem érvényes, nem veszi le a vért.

Édesapámnak nem akartak a házi orvosnál kiírni egy gyógyszert,mert lejárt a szakorvosi javaslat, amire egyértelműen megmondta a szakorvos is, amikor új időpontot adott neki a kontrollra, illetve máshol is mondták, hogy érvényes még plusz 3 hónapig.

Tehát mindenki mást mond, akár egy intézményen belül is.

2020. júl. 29. 10:21
 3/4 anonim ***** válasza:
Én ultrahanggal jártam így. Hívtak telefonon amint feloldották a korlátozást, és kaptam új időpontot. Júliusban voltam így diagnosztikán egy februári beutalóval. Már téged is hívniuk kellett volna. Csörögj rájuk, mert lehet a káoszban kimaradtál, de szerintem érvényes a beutalód.
2020. júl. 29. 10:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Ha van pénzed menj magánlaborba. Estére meg van az eredmény. Elküldik mailen vissumenni sem kell.
2020. júl. 29. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!