Lehet valahol panaszt tenni az iskola orvosra?
Lányoméknak (tizedikes) nem rég volt orvosi vizsgálat a suliban, ahol le akarták őket egy szál bugyira vetkőztetni, majd később a bugyiba is be akart nézni az orvos (aki amúgy férfi). Többen felháborodtak és a vizsgálat ezen részét megtagadták, köztük a lányom is. Jelezte/Jelezték, hogy csak a felsőt hajlandók levenni, nadrágot nem, melltartót pláne nem. A gerincvizsgálathoz természetesen kikapcsolják arra a pár percre, de levenni nem fogják. Bugyiba meg felejtsék el, hogy belenézhetnek. Fiúknál meg ugye a kuki/herevizsgálat verte ki a biztosítékot, ott is többen elutasították ezt a részét a vizsgálatnak.
Ráadásul egyszerre több (3-4en) embert hívtak be a rendelőbe és már a szem/lúdtalp és egyéb vizsgálatok is egy szál fehérneműben zajlottak. (már annak, aki hozzájárult)
Őszintén megmondva maximálisan egyetértek a diákokkal, hogy semmi joga az orvosnak arra kényszeríteni őket, hogy vegyék le a melltartót meg a bugyit, ez baromira nem tartozik hozzá egy sima iskolai vizsgálathoz. Na de a lényeg, hogy mikor lányomék illetve a fiúknál néhány srác nem vetkőzött le, akkor az orvos minősíthetetlen stílusban el kezdett velük ordibálni, szitkozódni, hogy miféle neveletlen kis dögök és hogy merészelnek az orvosnak ellentmondani, takarodjanak is kifelé a rendelőből, szégyelljék magukat stb. De mondom, mindezt ordítva, kint a folyosón is hallották a többiek, volt aki hangfelvételre fel is vette. Számomra ez abszolút elfogadhatatlan viselkedés, egyetlen embernek sincs joga ilyen undorító és lekezelő stílusban beszélni a másikkal, így többen szülők közül panaszt akarunk tenni az orvos ellen. Gondolkodtam, hogy bemegyek és helyre teszem a dokit, de a lányom kérte, hogy azt inkább hagyjam ki és beszéljünk az osztályfőnökkel. Ő fog tudni tenni valamit az ügy érdekében? Hogy mondjuk takarítsák el ezt az idegbeteg embert a gyerekek közeléből és keressenek valami normális orvost?
90 -es években voltam fiatal, sosem volt ilyen!
Iskolaorvos is csak alkalmi volt akkor jött ha kihívták.
Valami sporttagozatos osztály ez?
Lehet és kell is. Iskolaigazgatónál, betegjogi képviselőnél és a magyar orvosi kamaránál.
Még ha indokolt lenne is az iskolaorvos szakmai kompetenciáját jelentősen meghaladó vizsgálat, arra a szülő és gyerek tájékoztatása után, a szülő hozzájárulásával kerülhetne sor. Megfelelő, a méltóságot nem sértő körülmények között, pl. nem az osztálytársak előtt.
És persze normális hangnem mellett, ugyanis a páciens nem kapcarongy.
Gondolom akinek ez normális, azt nem zavarná, ha az urológiai /nőgyógyászati vizsgálata közben 3-4 másik beteg is bent lehetne és a lukába nézne... A gyereknek is vannak jogai.
Köszönöm a válaszokat, mindenképpen lépni fogunk az ügyben, valószínűleg akkor a betegjogi képviselőnél kezdünk.
Eddig amúgy én se nagyon hallottam még olyan iskolai orvosi vizsgálatról, ahol pucérra akarják vetkőztetni a gyereket. Azért na, ez szerintem is bőven túlzás. Nekik is vannak jogaik, az iskola orvos pedig nem nőgyógyász/urológus! Azzal hogy szemmel ránéz a gyerek mellére kötve hiszem, hogy bármi érdemlegeset meg tudna állapítani. Ennyiből nem derül ki, ha ne adj isten mondjuk csomó van benne. Tapogatni meg pláne ne tapogassa, azt hagyja majd a szakorvosra.
Minden embert megillet a normális, kulturált stílus, továbbá úgy gondolom egy tizedikes kamasz hadd döntse el saját maga, hogy részt kíván-e venni egy számára megalázó, indokolatlan mell és punci vizsgálaton. Ha probléma van, úgyis szól nekem és felkeresünk egy általa választott, számára szimpatikus és normális szakorvost, nem pedig egy ilyen idegbeteg, bunkóra hagyatkozunk.
Mert biztos viszed szűrővizsgalatokra, mi? Ja persze. Ha gond van akkor esetleg. De épp ezért van az iskolaorvos hogy ezeket észrevegye.
A gyereket meg neveld meg hogy ne hisztizzen egy rutin vizsgálaton. Tipikusan az a szerencsétlen lesz aki még 22 évesen is kétségbe esik majd hogy jaj anya nem jöhet be velem az orvoshoz, jaj fel kell húzni a pólót..
Te egyébként kinek képzeled magad, hogy ilyen stílusban beszélj ismeretlen emberekkel? Semmit nem tudsz rólam, úgyhogy spórold meg a személyeskedést és kioktatást. A lányom meg van nevelve, ezzel a bunkó orvossal ellentétben pontosan tudja, hogy normális hangnemben beszélünk a másikkal, ahogy azt is, hogy neki is vannak jogai, nem csak kötelezettségei. Nem fogom belenevelni, hogy csak azért, mert gyerek a másik meg orvos, mindent szó nélkül kell tűrnie, mint pl egy számára megalázó vizsgálatot. Egyáltalán nem hisztizett, mindenen részt vett volna, kivéve a mell és puncivizsgálatot. Nem nőgyógyászati vizsgálatra ment!
Ja, mert te minden évben jársz minden létező szűrővizsgálatra, ami csak van, ugye? És természetesen viszed a gyereket is. Minden testrészét megröntgenezteted és kivizsgáltatod, ugye? Persze. Minden évben járunk vérvételre, fogászatra, tüdőszűrésre, szemészetre, szóval köszönöm az aggódást.
Lehet sokaknak újdonság, de egy 14-15-16 éves gyereket is megilleti az, hogy megfelelően tájékoztassák az állítólagos rutinvizsgálatokról és emberi hangnem beszéljenek/bánjanak velük. Nem, az hogy közlik vetkőzz félmeztelenre 4-5 osztálytársad előtt, majd tűrd szó nélkül, hogy egy vadidegen orvos nézegeti az intim tesztrészeidet, nem ez a kategória. Talán szemmel megröntgenezi a mellét? Csak, mert nem egy olyan eset van, ahol a nőgyógyász kézzel megvizsgálja a mellet és még ő sem veszi észre, hogy csomó van benne. De biztos egy mezei suli orvos ezt ránézésre megállapítja. Azért járnak iskolába, hogy tanuljanak, művelődjenek, nem azért hogy a bugyikjukba turkáljanak!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!