Kezdőoldal » Egészség » Egészségügyi ellátások » Mi a véleményetek erről?

Mi a véleményetek erről?

Figyelt kérdés

A napokban voltam Budapesten foglalkoztatás egészségügyi vizsgálaton[munkahelyre való felvételhez, munkahely küldött].


Volt vérvétel, EKG, hallásvizsgálat, szemészet, és pszichológia, ebben a sorrendben.


Amikor a szemészeti részhez érkeztem, mindent el tudtam olvasni, a színtévesztés részt is helyesen oldottam meg. Volt egy teszt a Lang-stereotest ahol a 4 figurából 2 figurát tudtam csak kivenni, a másik kettőt nem. Emiatt alkalmatlannak nyilvánítottak a munkára. És igazából itt véget is ért a történet. Pszichológiára már nem is küldtek.


A szemész orvos azt mondta, hogy mivel nem tudtam megoldani ezt a tesztet ezért nem leszek alkalmas a munkára, mert szükség van a 3D térlátásra az adott munkánál.

Ekkor megkérdeztem, hogy és ezen lehet javítani?, és mondta, hogy igen, kell venni ilyen orvosi 3D könyvet, és az nagyon sokat tud segíteni, és ha ez megvan akkor lehet jönni újra próbálkozni.


Na itt jön a bökkenő.


A szemész után behívott a foglalkoztatás-egészsegügyi orvos aki megcsinálta az alkalmatlan papírt. Kérdeztem tőle, hogy akkor mikor lehet jönni újra?, és akkor azt mondta, hogy soha, mert ez nem fog megjavulni, javítani sem lehet rajta. Ekkor mondtam neki, hogy de a szemész orvos azt mondta, hogy lehet rajta javítani, és újra is lehet próbálkozni. Erre az volt a válasza, hogy ez nem a szemészen múlik, mert én ülök itt ebben a székben és ez rajtam múlik, és ez nem fog megjavulni, és vegyem úgy, hogy sosem dolgozhatok soha az életben már semmilyen vasúttal kapcsolatos munkakörben.


Szerintetek ez normális?, és legális?, tényleg nem lehet újra próbálni?, és ha a szemorvos azt mondja, hogy igen is javult a 3D térlátás, és azt írja a papírra a szemorvos, hogy igen, a szemészeti rész rendben van, akkor ennek ellenére a foglalkoztatás-egészségügyi orvos momdhatja azt, hogy alkalmatlan vagyok?, vagy csinálhat olyant, hogy az elején meglát és beutalót sem ad a vizsgálatokra?

Ez mennyire helyes törvényileg?


Az rendben van, hogy 6 havonta lehet próbálkozni.


Hozzáértő válaszokat várnék!

Köszönöm, hogy elolvastad!



febr. 16. 19:38
 1/6 anonim ***** válasza:
100%
Az a véleményem, hogy ahol ennyiféle vizsgálat van, annak mindnek nyomós oka van. A vasútnál nem orvosi könyvekben kell ábrákat megnevezni és megmutatni, ami bemagolható, hanem váratlan valós helyzetekben gyors és helyes döntéseket hozni. A foglalkozás egészségügyi orvossal értek egyet.
febr. 16. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%
Igaza van, ő dönt és kész, azért, mert ő a felelős!
febr. 16. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
Sajnos ő mondja meg mikor ki felel meg a munkakörnek, te nem fogsz sosem. Ez van. Egyébként ilyen látásteszt nálunk is volt, 2 ábrát én sem láttam hirtelen, de addig nem hagyta a dolgot az orvos, amíg meg nem mondom mi van ott, aztán elkértem azt az ábrát, mert olyan bénán tartotta ferdén, hogy nem láttam, de aztán mindet megláttam. Mondjuk azt nem értem, hogy ha valaki a 4-ből 2-t lát, akkor miért nincs térlátása, de nem is értek ezekhez a tesztekhez, biztosan minden ábrának van jelentősége.
febr. 16. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim válasza:
A kettes hozzászoló szépen, röviden megírta. Ennyi, sajnos nem tudsz ezzel mit kezdeni.
febr. 18. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Én nekem azt mondták hasonló esetben, hogy ez nem javítható, max. gyerekkorban. Később már nem. Ha 1x nem sikerült ez a teszt soha nem fog. Bár lehet, hogy van valami trükk amit az egyik orvos tud a másik nem.
febr. 19. 00:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Milyen munka volt egyébként?
febr. 19. 05:50
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!