Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Horkoló alvótársakkal mit...

Horkoló alvótársakkal mit lehetne tenni?

Figyelt kérdés

Az a helyzet, hogy a nagymamám a háza eladása miatt ideköltözött a mi elég kis pöttöm lakásunkba (egy hálószobánk van), ami egyébként nem lenne olyan kellemetlen, a tanulást még úgy ahogy megoldom, de mivel a szüleim és a nagymamám egyaránt rettenetesen hangosan horkolnak, így az alvás már kevésbé kivitelezhető számomra :D Eddig meg tudtuk oldani, mivel a szüleim aludtak a szobában, én pedig a nappaliban egy kihúzhatós ágyon (tv mellett, mert kihallatszódott a horkolás :D), de így a szüleimmel kényszerülök aludni (vagyis alvásnak nem annyira nevezném :D) Tudom hogy ez most nagyon kis pitiáner problémának tűnhet, de higyjétek el, így érettségi előtt borzasztó hogy már két hete alig alszom :D Mit tudnék tenni az ügy érdekében? A fülhallgató sajnos nem játszik, már próbáltam, de nem szűri ki a horkolás zaját sajnos :/

A válaszokat előre is köszönöm :)

19/L


2020. ápr. 26. 21:03
 1/6 A kérdező kommentje:
Oh elnézést, a végére füldugót akartam írni. A fülhallgatót még nem próbáktam, de nem hiszem hogy üvöltő zenével a fülemben jobban menne az alvás :D
2020. ápr. 26. 21:07
 2/6 anonim ***** válasza:
20%
Attól, hogy eladták a házát, mért kellett odaköltözni? Ez teljesen elfogadhatatlan, hogy te ne tudjál aludni! Bár azt nem értem, mért nem működik a füldugó. Ha ennyire horkolnak, fül-orr-gégészetre kellene menniük. Mért adták el a lakást? Mért nyomorogtok négyen egy kis lakásban?
2020. ápr. 26. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 Senkihazivolnek válasza:
75%
Pedig a füldugó lehet az egyetlen megoldás erre, vagy van ilyen lélegeztető gép amit alvó horkoló emberek viselnek, (maszk) állítólag jobban alszanak tőle és a horkolás teljesen megszűnik.
2020. ápr. 26. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
76%
Próbálj ki egy másik füldugót.
2020. ápr. 26. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
63%
Nálam okoskarkötő megváltást hozott az életembe... rezgéssel ébreszt, így végre használhatok füldugót alváshoz.
2020. ápr. 26. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
76%
Főnökömnek volt annak idején tízezer forintos füldugója, ő azzal aludt. Amikor hallotta, hogy panaszkodom, hogy nem tudok aludni (hasonló okok miatti mint te), akkor mutatta, hogy ő ezt használja, és szinte minden kiszűr. Barnàs színe volt, és állagra olyan volt, mint a gyurma, teljesen felvette a fülnek az alakjàt, és emiatt nagyon jó volt elvileg. Azóta is tervezek olyat venni. Ha ràkeresel olyasmi címszó alatt, hogy ,,100%-os füldugó" vagy hasonló, akkor biztos kiadja, én is megtaláltam annak idején hasonló szavakkal.
2020. máj. 13. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!