Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Lehet ez érgyulladás?

Lehet ez érgyulladás?

Figyelt kérdés

Egy hónapja kb. Elkezdett viszketni a halántékomnál ami 1-2 nap után abba is maradt, akkor allérgiára gyanakodtam, mivel kipróbaltam egy számomra új édesítőszert. Annak abba hagyásálval el is múlt a panaszon, mivel arra gyanakodtam, hogy ő a ludas.

Azonban most a napokban megint elkezdett viszketni. Tegnap mertem használni édesítőszert, Stevia édesitőszert, mert ettől nem volt eddig semmi bajom! Azt már régebben is használtam.

Csak a másik említett, privátos folyékony édesitőszertől, legalábbis gondolom. Illetve még azt megkell említenem, hogy amikor elkezdődött az egész megint vendégségbe voltam, ahol nem tudom, hogy édesitőszert raktak-e a kávémba cukor helyett, mert vissza emlékezve akkor meg is fogalmazódott a gondolat a fejemben, hogy ebbe cukor vagy édesitőszer van, de persze utána már nem foglalkoztam vele, hiszen eszembe se volt már a múlkori esett, hogy mit csinált velem. Ahogy mondtam itt kezdődött el,aztán nem volt semmi bajom egy 2-3 napig, de tegnap használtam a Steviát és azóta megint vakarózom, vajon már arra is allergiás lennék?

Nem fáj a halántékom sem a fejem, csak viszket az érintett terület valamint fel van kissé dagadva emiatt is gyanakszom arra, hogy vsgy gyulladás vagy allergia, de lehet, hogy a duzzanat is a vakargatástól van :/

A válaszokat előre is köszönöm! :)



2021. ápr. 30. 20:00
Sajnos még nem érkezett válasz a kérdésre.
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!