Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Egyre nehezebb odafigyelni és...

Egyre nehezebb odafigyelni és emlékezni dolgokra. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Mostanában, úgy egy éve, napról napra egyre nehezebben megy, h odafigyeljek dolgokra. Pl.: órákon egyik percben figyelek másikban meg már firkálom a füzetem. Meg mindent el is felejtek. Kollégista vagyok és ez már a 4. évem itt, de mindig otthon hagyok vmit. Általában töltőt felejtem el vagy a fülhallgatóm, de már volt olyan, h a telefonom maradt el. Amit egyébként nem értek. De sokszor van olyan is, hogy nem jutnak eszembe a szavak és fél órát gondolkodom mire eszembe jut. Az is sűrűn előfordul, h mondanak vmit tennivalót v programot, és elfelejtem megcsinálni/elmenni. Volt már belőle problémám is, h az egyik tanár keresett és azt kellett hazudnom, h nem éreztem jól magam. Közbe meg csak elfelejtettem.


Tanulásnál is nehezen tudok emlékezni a dolgokra. Haverjaim próbálnak segíteni, h felmondom nekik, de valahogy másnapra már a felét elfelejtem. Hiába próbálkozom, nem sikerült túllépnem a 3-on. Idegen nyelvben meg a szavakról inkább ne is beszéljünk. Próbálom úgy tanulni őket, h mondatba foglalom v online feladatokat oldok meg, amiben azok vannak benne, sokszor az szokott segíteni, de 3 nap múlva eltűnik a tudás.


Mit ajánlotok? Mit tegyek?

17,f



2023. febr. 12. 16:20
 1/2 anonim ***** válasza:

Ha csak a koncentráció a probléma, akkor hagyd el a TikTokot és egyéb rövid videós platformokat, mert kifejezetten káros a figyelemre és arra kondicionálja az agyat hogy ami nem képes lekötni 10-20 másodpercig a legnagyobb ingerrel, azt eldobod és lapozol a következőre ami ismét megadja az impulzust.


Ha konkrétan az emlékezéssel és mindennapi életvitellel is kapcsolatos a probléma, akkor ki kellene vizsgáltatni mi áll emögött.

2023. febr. 12. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
Nem tiktokozok. Nincs kedvem fogyatékosokat nézni akik táncolnak, eléggé sok hülye van az ismerőseim között nincs kedvem még ott is ilyenekkel találkozni.
2023. febr. 12. 16:55

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!