Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Hogyan tudnék egész éves...

Hogyan tudnék egész éves felmentést szerezni tesiről?

Figyelt kérdés

Tudom, mindenki azzal fog jönni hogy ne legyek lusta, fontos a tesi óra stb.

De más a helyzet, most fogok 10.be menni, hosszú történet, de szinte az egész osztályom megutált kitalált pletykák miatt (egy barátnőm által), és konkrétan kínzás(lelkileg) bemenni minden egyes tesi órára főleg hogy úgy bámulnak mintha replás lennék, heti 4x van legalább óránk és amikor már tudom hogy tesi lesz a következő elkap a rosszullét, gyomorgörcs egyszerűen leblokkolok, szorongok, volt hogy többször elsírtam magam a wcben. Tavaly is már inkább kitaláltam dolgokat hogy ne kelljen tesiznem, de a tesi tanár eléggé szigorú, volt hogy mondtam neki, hogy nagyon görcsölök, mert megjött, annyi volt a válasza, hogy: nem érdekel, akkor is be kell állni tesizni.

Szinte mindig röplabdázni szoktunk, és ugye csapatokban vagyunk, engem választanak utoljára, és ha elrontok valamit egyből lenéznek, sugdolóznak, pont ezek miatt megy le még jobban minden tesi óra után az önbizalmam és persze hogy szar leszek, mindig a sírás kerülget.

Szóval tényleg szeretnék valami hosszútávú felmentést, de nem tudom hogy tudnék szerezni, talán ha elmondnám őszintén ugyanezt a háziorvosnak?

Sokkal inkább örülnék ha gyógytornára kéne járnom csak ne oda arra tesi órákra.



2023. aug. 19. 01:11
 1/10 A kérdező kommentje:
És 16/l vagyok az lemaradt
2023. aug. 19. 01:11
 2/10 anonim válasza:
39%
írtam privátban, ha érdekel 🫶 (azért írok ide is mert szerintem alapból senki sem nézi az üzeneteket gyakorin💀)
2023. aug. 19. 02:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem nem kell lemondani a tesiről. Gyógytesi, vagy könnyített tesi, effélék vannak az iskolában? Mostanság már sok helyen van, elvben teljesen elkülönülve a többiektől.

Amúgy azt nem értem, miért a tesi ennyire fontos? Matekon, törin stb. nem szekálnak? Miben más, miben különleges a tesi?

Megint más kérdés, hogy a fő gond nem a tesi...

2023. aug. 19. 08:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 qborka ***** válasza:

Én anno vásároltam a helyi sportorvostól 4 éven keresztül.


Tulajdonképpen az egyetlen dolog,amit nem csinálnék,ha újra kezdhetném ezt az életet. 🙂


Inkább törekedj arra,hogy a legjobb legyél röplabdában, illetve tesi órán. A sport nagyon fontos dolog,ne hagyd,hogy az idióta osztálytársaid elvegyék a kedved. Nincs már sok hátra a gimiből,kibírod.

2023. aug. 19. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:
Van még 4 évem hátra nem hiszem hogy addig kibírom
2023. aug. 20. 00:34
 6/10 A kérdező kommentje:
És más órákon meg leszarnak, levegőnek néznek az osztálytársaim vagyis akkor nem mondanak semmit csak nézegetnek de akkor nem érdekel mert az órára figyelek, de tesin más mert a tanár mindig kimegy valahova azt mi meg játszunk amit a többiek akarnak
2023. aug. 20. 00:36
 7/10 anonim ***** válasza:
Akkor tesizni kell, és a szekálás okán fegyelmit kezdeményezni az elkövetők ellen a házirend súlyos és rendszeres megszegése miatt.
2023. aug. 20. 06:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim válasza:
Sziaaa, szakorvosnak kell írni szakvéleményt, amiben benne kell állnia, hogy egész évre teljes körű felmentés javasolt neked. Az teljesen mindegy, hogy SZTK vagy magánrendelés. Akár egyébként egy normálisabb gyermekpszichiáter is megírja. Ha megkaptátok a szakvéleményt lemásoljátok, az eredetit leadod a védőnőnél, ő intézi ezeket az ügyeket, a másolatot (ha kell) meg megmutatod a tesitanárnak, hogy nyílván tudjon róla.
2023. aug. 24. 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat! Az utolsó válaszolnak írom (8), hogy akkor ne is menjke be a háziorvoshoz? Vagy felesleges? Egyből inkább szakrendelőbe?

És akkor szerinted mondjam el ugyanezt a dokinak? Adna erre felmentést?

2023. aug. 25. 12:43
 10/10 anonim ***** válasza:
80%
Jaj, hát tojd már le ôket. Én simán béna voltam tesibôl, mindig engem választottak utoljára a csapatokba, dehát kit érdekel?? Aztán hadd sugdolózzanak, ha mást nem tudnak felmutatni, nem kell ôket sasolnod. Vedd be a leszaromtablettát, és koncentrálj a saját dolgodra. Az osztálytársakkal nulla kapcsolatod lesz késôbb az életben, én többségükrôl azt se tudom, él-e hal-e, de nem is érdekel. Semmit se befolyásol a véleményük rólad.
2023. szept. 6. 07:43
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!