Éreztétek már úgy, hogy jó lenne meghalni, mert nem bírtok ki még egy napot?

Igen. Anno mellé nagyon depressziós voltam mert még a pajzsmirigyem is alulműködött. Azóta, hogy kezelnek vele a hangulatom jobb, de az életem ugyanúgy sz@r, de legalább a strapát jobban bírom.

Igen, mindenkinek vannak mélypontjai, kinek mi jut ki! Én úgy szoktam túl lenni az ilyen időszakomon, hogy nálam sokkal szerencsétlenebb emberek sorsát nézem meg tv-ben, olvasok róluk...stb., akkor rászoktam jönni, hogy tulajdonképpen még majdnemhogy szerencsésebb is vagyok...Anyukámat tavaly előtt vesztettem el, egy gyönyörű fiatal értelmes nő volt és hónapok alatt egy csontsovány rommá vált szegény, alig tudtam erőt venni magamon egyáltalán, hogy szembesüljek vele, és gyülöltem mindent magam körül, beleértve az életemet is...de minden nehézség ami rombol valahol épít is, sokkal erősebb lettem azóta, megváltozott az értékrendem, más dolgok váltak fontosabbá azóta...Világ életemben rendmániás voltam, sosem jutott időm semmi másra tulajdonképpen csak a rendezgetésre (van két kis gyerekem) ma már tudom, nem ez a legfontosabb, hanem az élmények amiket csakis én tudok megadni a gyerekeimnek senki más, a szavak amik aztán ha én már nem leszek visszacsenghetnek majd a fülükben és jó érzést adnak nekik majd...A rendrakás helyett átvette a szerepet az "emlék" gyártás, mindent igyekszem úgy tenni, hogy szép és hasznos dolog jöjjön ki belőle, mert az élet olyan törékeny dolog, túl rövid ahhoz, hogy ne tegyük gyönyörűvé valami módon magunknak és mások számára is

Soha! Aki ilyet gondol az defektes!!!

igen, volt, hogy még (ön)gyilkosságra is gondoltam, pedig még egyszer úgy élhetnék, talán én lennék a világ legboldogabb embere...hülye voltam...de hát kamasz voltam/még mindig vagyok