Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Beteljesülhet még ezek mellett...

Beteljesülhet még ezek mellett is az álmom? (Bővebben lent)

Figyelt kérdés

Nehezen tudtam a Karrier és az Egészség kategória között dönteni, mégis itt kötöttem ki.

Kiskoromban nagy álmom volt, hogy artista legyek, amit azonban elnyomtak bennem. Párhónapja újra foglalkoztat a gondolat, hogy mi lenne ha...

Több egészségügyi problémám is van, ami szerintem hátráltatna vagy teljesen lehetetlenné tenné számomra ezt a pályát.

Elsőként ott van, hogy lassan 5-6 éve, hogy szinte mindenféle mozgással felhagytam, amit a testem is megérzett. Kevésbé vagyok hajlékony, kevesebbet bírok, csontjaim ropognak és a többi. Úgy gondolom ez még csak a legkisebb gond, mert 17 évesen még helyre hozhatom nem de?:)

Második problémám már kicsit komolyabb... folyton ingadozik a vérnyomásom, egyik percről a másikra képes az ájulás szélét súrolni. Voltam vele orvosnál azt a választ kaptam, hogy "majd kinövöm".

Harmadik probléma nem sokban különbözik az előzőtől. A pulzusom magas, emiatt pár perc futás után erős szívdobogás jelentkezik. Orvosnál ugyanazt a választ kaptam mint az előzőnél.

Negyedik és szerencsére utolsó ám de véleményem szerint a legrosszabb gondom az orrvérzés lenne. Egy apró bukfencnél akár másfélórán keresztül ömlik az orromból a vér. ( Sajnos családi "örökség" ) Mivel nem csak egy érről van szó, hanem egy érhálózatról így nem javasolták az elégetést.

Aki a fenti problémáimra tudna megoldást, vagy valamit amivel ritkítható a bekövetkezésük igen sokat segítene, emellett várom az őszinte véleményeket érveléssel, hogy vajon még így is elérhetem-e a céljaimat mint artista,akrobata?


2012. febr. 8. 19:56
 1/1 anonim ***** válasza:

Szerintem kezdj el ujra sportolni valamit hogy formaba gyere, meg keress egy masik orvost aki esetleg megis tud megoldast az orrverzesedre meg a vernyomasodra.

Ne engedd hogy tonkre tegyek az almodat, egy eleted van eld ugy ahogy te szeretned!

2012. febr. 9. 06:47
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!