Kezdőoldal » Egészség » Fogak, szájápolás » Mi lehet ez? Szuvasodás vagy...

Mi lehet ez? Szuvasodás vagy egyszerű elszíneződés?

Figyelt kérdés

Körülbelül fél éve vettem észre, hogy mindkét oldalon a két örlőfogon és az egyik metszőfogon találhatók pöttyök/csíkok.(A csíkok az örlőfogak barázdáiban vannak, a pontok pedig a metszőfogakon.)

Furcsának találtam, hiszen a legjobb tudásom szerint egyszerre ennyi fog nem tud elkezdeni szuvasodni, de nem hagyott nyugodni a gondolat. Kértem egy időpontot a körzeti fogorvoshoz, ahol a dentálhigénikus fogadott. Azt mondta szuvasok, de még nem vészesen. Hihetetlen volt számomra, hogy egyszerre 6 fogam szuvasodik, azonban úgy voltam vele, hogy ő biztosan jobban tudja, mint én. Nagyjából két hónap múlva kértem egy időpontot a fogorvoshoz a probléma orvosolására. Megvizsgálta ő is, de azt mondta, hogy ő ezt inkább nézi elszíneződésnek, mint szuvasodásnak. A hátsó örlőfogaim voltak a legjobban elszíneződve, de leginkább a jobb oldali, így barázdazárást csinált. Azt mondta, hogy a többi esztétikailag nem a legjobb, de nem is zavaró/feltűnő, szóval ő azokhoz nem nyúlna. Ennyivel letudtuk az egészet, aztán egy kicsit én is megnyugodtam. Azonban a napokban vettem észre, hogy ahol barázdazárást csinált, keresztben megjelent egy vastagabb csík megint, így most ismét teljesen el vagyok bizonytalanodva. Szuvasodásnak nem gondolnám, mert egyszerre pont ugyanazok a fogak mindkét oldalon... Hát... Nem tudom... Természetesen az is lehet, hogy kiesett a tömőanyag, csak én nem vettem észre, nem? Illetve kinek higgyek? Ez most akkor tényleg csak egy egyszerű elszíneződés? Vagy mégsem?...

Nyilván egyszerűbb lenne megnézetni mégegyszer, de a pandémia miatt lehetetlen. Védettségi igazolvánnyal nem rendelkezem, a pcr meg az antigén teszt pedig nem olcsó dolgok...


A válaszokat és segítségeket előre is nagyon köszönöm!!


2021. szept. 2. 17:27
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
Fogorvosnál is kérik a védettségit? Magándokihoz jársz?
2021. szept. 2. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
Mindenhol kérik sajnos...
2021. szept. 2. 17:39
 3/5 anonim ***** válasza:

Csak mert tőlem nem kérték, pedig múlt héten voltam és még megyek is.

Nem kértél röntgent amúgy? Egyik doki sem mondta, hogy csináljanak? Azzal kiderült volna minden...

2021. szept. 2. 18:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Nekem is ilyenek vannak a fogam barázdáiban, ráadásul az összes őrlőfogamon. Gimiből jártunk iskolafogászatra, ahol mindig azt mondták, szuvasoodás. De már másik 3 fogorvosnál is jártam azóta, egyik sem akart velük csinálni semmit, meg sem említették, hogy szuvas lenne. Szóval lehet elszíneződés is,de nem tudom biztosan.
2021. szept. 2. 18:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Nekem is vannak ilyenek majdnem az összes fogamon, de egyik sem szuvas. Fogszabim van, szóval kb. 1-1,5 havonta lát a fogorvos, röntgeneket csináltak, de mondta, hogy nincs szuvas fogam egy sem. Ezek felületi elszíneződések/lepedék megtapadás, nem is mindig ajánlott a barázdazárás, mert az alatt viszont könnyebben szuvasodik, ezért főleg tejfogaknál alkalmazzák.
2021. szept. 2. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!