Kezdőoldal » Egészség » Fogak, szájápolás » Miért állnak vissza a fogaim?

Miért állnak vissza a fogaim?

Figyelt kérdés
Most 20 éves vagyok, úgy kb 5 éve volt először kivehetős fogszabályzóm, amit hordtam is egy darabig, aztán rájött a fogorvosom, hogy igazából a felső fogsoromra egy állandó nappali kéne. Azt hordtam másfél évig, és jól rendbe is hozta a cikkcakkos felső fogsorom. Miután azt több hibával levette (köztudott arról az orvosról hogy egy szenilis idióta, és rengeteg embert tönkretett már, köztük engem is azzal hogy két fogam is letört miközben levette, nem rögzítette megfelelően, és nem is csiszolta rendesen, de erre csak sajnos később jöttem rá), akkor kezdődött az igazi probléma. Meg lett beszélve hogy ugye most miután le lett véve, ismét kivehetős éjjeli fogszabit kell hordanom. Ezt most úgy szintén másfél, 2 éve hordom kb, és az a problémám hogy szinte minden este feltettem rendesen ahogy kell. Mégis volt egy hét nyaralásom ahol ugye azért csak nem vihettem magammal, de 1 év után gondoltam hogy nem is kell, és éreztem hogy fáj a felső fogsorom. Ergó a nyelvemmel is ki tudtam tapogatni hogy a fogaim nem álltak be abba a sorrendbe, ahogy a nappali fogszabályzóm állította, hanem napról napra visszaálltak olyan cikkcakkos formában, amilyen a fogszabim előtt volt. Mit ronthattam el, tovább kellett volna hordani? Most ha ismét felteszem akkor ismét nagyon nyomja a fogaim, és ha nem teszem fel, akkor visszaállnak a nem rendes formába.
2013. aug. 14. 13:48
 1/3 A kérdező kommentje:
Ismét tisztázva a nappali fogszabit egy, másfél évig hordtam, ami jót is tett bőven, és azóta szintén másfél, talán 2 éve megvan az éjjeli, amit minden este feltettem, néhány napos/hetes kimaradásokkal a nyaralások miatt. De szerintem már ennek is elégnek kéne lennie hogy mostmár egy helyben maradjanak a fogaim, de mégsem.
2013. aug. 14. 13:52
 2/3 anonim ***** válasza:
Mit mondott az orvos hány évig kell az éjszakait hordani? Egyébként logikus, hogy ha a fogaid hajlamosak visszamozogni a helyükre, akkor lehet hordhatod életed végéig.
2013. aug. 14. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:

Hajlamosak? Én arra gondoltam hogy esetleg az idióta orvos miatt lehetett. Mikor elmentem egy másik fogdokihoz, az előző fogorvoshoz annyi hozzáfűznivalója volt hogy "Nem értem ezek a maszekok manapság honnan szerzik a diplomájukat", tehát tényleg egy vén szenilis hülye volt.

És őszintén meg mondom hogy nem emlékszem mit mondott, de szerintem ő maga sem tudta. De elvileg ugyanannyi ideig kell hordani mint a nappalit nem? Vagy kétszer annyit, nekem a kétszer annyi is majdnem megvolt.

2013. aug. 14. 16:29

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!