Kezdőoldal » Egészség » Nők egészsége » A fájdalmas szeretkezést...

A fájdalmas szeretkezést okozhatja belső sérülés?

Figyelt kérdés

Két pózt kivéve mindig fáj, ha háttal vagyok szeretkezés közben. Legutóbb a párommal a zuhanyzóban szerettünk volna szexelni és csak úgy tudtuk megoldani, hogy én a falnak támaszkodtam és ő mögöttem volt. Sokkal jobban fájt, mint szokott és amint szóltam neki, abbahagytuk. Fontos tudni, hogy ekkor megvolt a menstruációm. Szex után feltettem egy tampont és felhelyezéskor az is furcsán fájt, de arra gondoltam, nem sokára elmúlik. Ez nem történt meg, így másnap elkezdtem betétet használni. Ezután feltűnt, hogy rettenetesen viszket belülről a nemi szervem. Két nappal később, este újra szeretkezni szerettünk volna a párommal (az ágyon, nem háttal) és már akkor szörnyen fájt, amikor még félig sem volt bent. Azonnal kiszedte és nem durván, de véreztem. Na most, ettől nem ijedtem meg, hisz a menstruációm végén voltam. A párom azt mondta, talán valami megsebesült bent, ugyanis a gyógyuló sebek szoktak viszketni és újra sérüléskor vérezni.

Ez tegnap történt, ma a viszketés nagyon enyhe és a vérzés is elmúlt. Megbeszéltük, hogy legalább egy hétig nem fogunk szexelni, hogy biztosan begyógyuljon, feltéve hogy egy sebről van szó. Nőgyógyászat jelenleg a vírus miatt nincs a városomban, de természetesen ha a panaszok nem múlnak el, megoldom magánorvosnál.

Ti mit gondoltok? Kelethezhetett seb, amikor a zuhanyzóban voltunk?



2020. jún. 21. 19:35
1 2 3
 1/29 anonim ***** válasza:
67%
A pénisztől nem keletkezhet seb, max ha az ujját bedugta és a körme megsértett odabenn valamit
2020. jún. 21. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/29 anonim ***** válasza:
82%

A gombás fertőzés is okozhat ilyen tüneteket, és olyan érzést kelt, mintha egy seb lenne belül.

Azt nem tudom, a párod mennyire durva, de általában seb inkább kidörzsölődéstől lehet,(erre utalhat a vérzés) az viszont utat nyit a fertőzéseknek, ami akár lehet, a már említett gomba.

((Ha tényleg gomba, akkor a párod is kezeltetni kell, mert oda-vissza fog menni a fertőzés.))

Mellesleg ezért rizikós vérzés alatt szexelni, mert minden érzékenyebb, felpuhul belül a nyálkahártya, csak egy kis sebesülés, aztán kész a baj, út nyílik a kórokozóknak.

2020. jún. 21. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/29 anonim ***** válasza:
58%
Zuhanyzóban víz alatt nem szerencsés szexelni,mert a víz lemossa az összes síkosításra alkalmas nedvedet. Szerintem hanyagoljátok. Ha erőteljesebb aktus volt,lehet felszínes hámsérülés,ami vérezhet is. ( jártam így). Ha viszket az viszont gyulladást is jelezhet ami miatt a szex fájdalmas. Már nincs vészhelyzet,elméletileg jövő héttől helyre kell állnia a nőgyógyászati rendeléseknek is. Ha nem,akkor menj magánba,mert azt kezelni kellesz. Addig ne szexeljetek,azt jól csináljátok.
2020. jún. 21. 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/29 A kérdező kommentje:

Mindenkinek köszönöm a válaszokat, amint lesz nőgyógyászat, elmegyek! :)

Amúgy párom nem durva, de rossz szokása, hogy a körmét piszkálja, amitől "karcol" a bőrömön. Ezt soha nem éreztem ujjazás közben és nem is ezen gondolkodtam közben, de mától hanyagolni fogjuk.

Amúgy akkor is lehet gyulladásról szó, ha a viszketés enyhül és talán abba is marad a napokban?

2020. jún. 21. 20:24
 5/29 anonim ***** válasza:
Lehet,de fertőzés is lehet. Mindenképp menj orvoshoz,ahogy tudsz. Jobbulást!
2020. jún. 21. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/29 A kérdező kommentje:
Azt szeretném hangsúlyozni, hogy a viszketés mostanra szinte elmúlt. Volt korábban baktériális fertőzésem és ott végig éreztem a tüneteket. Orvoshoz el fogok menni, de így esetleg változik a véleményetek?
2020. jún. 21. 21:31
 7/29 anonim ***** válasza:
70%
Ha hosszú a pénisz vagy neked van túl lent a méhed akkor simàn lehet megsérthette a méhszàjad.
2020. jún. 21. 22:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/29 A kérdező kommentje:
Mindkét állítás igaz, amit most írtál. Tudsz valamit arról, hogy ennek mi lehet a következménye, esetleg mennyi idő, amíg minden újra rendben lesz? :)
2020. jún. 21. 22:47
 9/29 anonim ***** válasza:
100%

Ha nem komoly akkor kúppal kezelik vagy gyógyszerrel. Rosszabb esetben lézerrel pl.

A hüvely pH jàt kell rendbe tenni, hogy megszűnjön a fertőzés. És ha van fertőzés és volt óvszer nélküli szex akkor a pàrodnak is kell valami gyógyszer vagy krém.

Egyébként méhszàjsebnél jellemző egy kis vér, pecsételés is.

De ez csak egy tipp. Ne vedd készpénznek

2020. jún. 21. 23:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/29 anonim ***** válasza:
0%

Ugye használtatok gumit? Mivel menstruáltál?!?!?!?

Ha nem akkor elég okosak vagytok..

2020. jún. 22. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!