Kezdőoldal » Egészség » Nők egészsége » Erős hüvelyi folyást meg...

Erős hüvelyi folyást meg lehet szüntetni?

Figyelt kérdés

Régóta szenvedek ezzel a hüvelyi folyással és nemrég voltam először nőgyógyásznál de nem vett kenetet és így megállapította hogy sima hüvely gomba amire kaptam kapszulát(szájon) és krémet(hüvelyre) is de nem hatott semmit.

Azóta viszont egyre erősebb folyásom van, most pl. éreztem ahogy a konyhában voltam, hogy folyik belőlem és kimentem wcre azt előtte nem is kellett pisilnem de ahogy kifolyt belőlem az a kis folyás utána egyből pisiltem amit nem értek mert előtte nem volt ingerem rá és ez párszor előszokott fordulni egy nap és már nem bírom.

Állandóan érzem mostanában, hogy folyik és annyira kellemetlen.

Néha büdös de nem érzem annyira annak, viszont nagyon viszket néha a hüvelyem és hámlik ott a bőr már.

Régóta szenvedek vele és én hülye ennyit vártam a dokira mert féltem tőle de már bánom, régebben nem szenvedtem ezzel semmit sőt bugyiban is tudtam létezni most már betét kell állandóan.

Viszont ehhez a dokihoz biztos nem megyek vissza, mert szinte csak odanézett ahogy szétnyitotta és már mondta mi az meg írta is a gyógyszert, pedig azt hittem vesz kenetetet de épp folyt lehet emiatt nem vett?

Mit tegyek az erős folyás ellen?

Lehet mindenkinek van bizonyos folyása de ez nálam túlzás már.

Véglegesen meg lehet valahogy szüntetni ezt a kellemetlen hüvelyi gondot?

Bevallom használtam intim tusfürdőket is de nélküle nem érzem magam tisztának, de hibába mert utána pár perc és máris folyik és már kikészít.

Nők akiknek volt ilyen folyásuk, nektek mi vállt be vagy sikerült úgy megszüntetni, hogy ne legyen semennyi folyás és nyugodtan lehettek bugyiban betét nélkül?

Egyre rosszabb lesz a folyásom és aggódom.

23L



2021. márc. 10. 21:15
1 2 3
 1/23 anonim ***** válasza:
100%
Szia! Semmiféleképpen se hagyd ennyiben a dolgot! Miharabb keress fel egy másik nőgyógyászt, akinek számolj be mindenről! Ha a folyásod állaga túrós állagú, erősen fehér, sárgás és van szaga illetve viszket is akkor valószínűleg gombás eredetű de ne feledjük vannak bakteriális eredetű problémák is. Mindenféleképpen javasolt lenne egy mintavétel, tenyésztésre való kiküldés. Kezelni kell! Pláne ha nem múlik el. Az új dokinak mondd el hogy mivel próbálkoztál és nem hatott, javasolni fog mást! Kúpot kaptál? Vagy gyógyszert?
2021. márc. 10. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/23 anonim válasza:
Sajnos jobbat nem tudok tanácsolni mint egy alaposabb, másik nőgyógyászt. A folyás normális, de nem ilyen mértékben, durva hogy pár doki semmibe veszi mikor a páciens maga mondja, hogy nagy a baj és még kenetet se vesz. Szurkolok.
2021. márc. 10. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/23 anonim ***** válasza:
100%
Illetve ha szexuális életet élsz, akkor a párodat is kezelni kell! Szoktak neki is írni 1 szemes tablettát, mert lehet tünetmentes de neki is fent áll a probléma és mint egy ping pong labda adogatjátok egymásnak! Fontos mind a két fél kezelése
2021. márc. 10. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/23 anonim ***** válasza:
1 es voltam a 3.
2021. márc. 10. 21:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/23 A kérdező kommentje:

1.Nem hagyom az biztos mert nagyon zavar.

Amúgy krém állagú olyan vízszerű általában.

írtam is hogy a doki gombás fertőzést mondott de ez lehet több annál mert néha pisi is társul hozzá pedig nem kellett akkor pisilnem mintha előre érezném hogy jönne.

Kapszulát fluconer vagy mi (2 db és azóta elfogytott) kaptam egyedül szájon át meg krémet ccanestent az ajkakra.

A doki csak megnézett és ennyi.

2021. márc. 10. 21:32
 6/23 A kérdező kommentje:

Ja és nem élek szexuális életet.

Szűz vagyok még.

2021. márc. 10. 21:32
 7/23 anonim ***** válasza:
Mikor szedted be a 2. tablettát?
2021. márc. 10. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/23 A kérdező kommentje:

7.mikor kaptam a receptet akkor rendesen szedtem és a krémet is de semmi változást nem tapasztaltam.

talán aznapra abba maradt a folyás de utána megint rendesen folyt.

2021. márc. 10. 21:36
 9/23 anonim ***** válasza:
Mennyi idő telt el azóta, hogy beszedted a másodikat? Kell neki 2 nap kb. hogy megszűntesse a panaszt
2021. márc. 10. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/23 A kérdező kommentje:

9.hát a kapszulát 1 hét múlva kellet szedni de közben ugyanúgy volt folyás.

amúgy ez kb 2 hónpaja lehetett talán pontosan nem emlékszem hogy dokihoz mentem.

2021. márc. 10. 21:40
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!