Kezdőoldal » Egészség » Nők egészsége » Emlődaganat, hogyan fogom ezt...

Emlődaganat, hogyan fogom ezt végigcsinálni?

Figyelt kérdés

3 hete diagnosztizáltak rosszindulatú emlődaganattal, december közepén fognak műteni. Én vagyok az a kérdező, aki már kérdezett itt a gyakorin, akit 3 orvos hajtott el, hogy a képen jóindulatú az elváltozásom, felesleges megszúrni, végül csináltattam biopsziát és az eredmény sajnos nem jóindulatú.


Ahogy teltek-múltak a hetek, egyre több és több kérdés felmerült bennem, amikre igyekeztem minden orvostól, akivel találkoztam választ kapni. Egybehangzóan mindegyikük azt mondta, kicsi elváltozás, nagyon korán elkaptuk, a gyógyulási esélyem 99%.

Azonban lelkileg nem érzem, hogy készen állnék erre.

Nem tartom magam egy különösebben erős karakternek, bár lábon kihordtam egy vetélést, volt éber szájsebészeti műtétem, de egy vérvételnél rosszul vagyok, és utoljára 3 évesen volt sérvműtétem, mikor altattak.

Iszonyatos, elképesztő rettegés van bennem a kórháztól, az altatástól, a drain csőtől - aminek a gondolatától is a gyomrom kifordul.

Mindezek mellé van egy beteges félelmem a hányástól is, amivel sokáig jártam pszichológushoz,szóval nem vagyok egy kifejezetten "kórházhoz" szokott emberke.

Az orvosom egy kiváló sebész, de nagyon kevés kérdésemre adott választ, mert mindig ezren várnak rá. Azt mondta, kezelési tervről a szövettan után tudunk beszélni. Így most még a bizonytalanság is ott van bennem, hogy tényleg, mi lesz velem, mi fog történni.


Lelkileg hol nagyon erősnek érzem magam, hol a totális összeomlást érzem, amivel már megkerestem egy pszichológust, holnap lesz az első találkozónk, ahol tudunk az érzéseimről beszélgetni.

A családom,a barátaim, a kollégáim mind iszonyatosan támogatóak, de van, hogy megjegyzik "xy belehalt ebbe", "xynak a gyerekének volt rosszindulatú vesedaganata" vagy "látod milyen szerencsés vagy, lehet te megúszod egy sugárral" - tudom, hogy ilyenkor nem rosszat akarnak, de ettől sem érzem magam jobban, sőt.

Amikor bent ülök az onkológián, és látom azokat, akiknek nem volt ekkora szerencséjük, lelkifurdalást érzek. Hogy picsogok egy műtéten, egy apró elváltozáson, meg rettegek a jövőtől - ugyanis a műtét utáni szövettanig semmit nem tudok, azon kívül, hogy kicsi elváltozás.

És mindig gyengének érzem magam, amiért ennyire "rosszul" kezelem ezt. Hogy nem vagyok "elég hálás", amiért "csak" ennyi van.

Alig tudok aludni, alig eszem, sokat sírok. És iszonyatos félelmeim vannak, hogy vajon megúszom-e sugárral, megúszom-e az áttéteket.


Eddig igyekeztem olyan történeteket keresni, olyan emberekkel beszélni, akik legyőzték ezt, erősíteni magamban is, hogy én is meggyógyulok.


Hogyan lehet ezt ép ésszel végigcsinálni? Jelenleg nincs kapcsolatom, még sajnos gyerkőceim sincsenek. De szeretnék, nagyon.

Igyekszem magam a víz felszínén tartani, de a bizonytalanság, a kórháztól való félelem miatt szégyent érzek. Persze, hogy le akarom győzni! Persze, hogy vissza akarom kapni az életem, amikor egészséges voltam, amikor mentem előre, csináltam a dolgaim.


Aki ezen végigment, tudna segíteni?

Hálásan köszönöm előre is a válaszaitokat!



nov. 13. 19:39
 1/3 anonim ***** válasza:
100%

Adjon erőt az, hogy nincs választásod. Ezt végig kell csinálnod, és kész.


Csak jobb lehet, ami utána következik.

nov. 13. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
100%
Anyósomnak volt mellrákja, sugárkezeléssel és gyógyszerrel megúszta. Ennek már több, mint 10 éve, köszöni, jól van. Ismerős lány szintén volt mellrákos, ő is rendben van. Időben vagy, nagyon jó kezelések vannak ma már. Hallgass az orvosokra és ne nézz senkit, csak saját magadat. Ez a te harcod, végig kell vinned.
nov. 13. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
100%

4 ismerősöm gyógyult fel hasonlóból az elmúlt években. Az egyiküknek pont mellrákja volt. Minden rendben lesz. Próbáld elterelni a figyelmed, itt az ideje a tömény sorozatnézésnek, telón játszásnak vagy bárminek, ami leköt. Olvass vicceket, nézz képeket cuki állatokról. Ezek csökkentik a stresszt és ez most neked fontos. Nem sok idő és túlleszel rajta.


Ne hasonlítgasd magad másokhoz. Neked is szar, nem számít, hogy van rosszabb is. Ezt biztos elmondja a pszichológus is.

nov. 13. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!