10#
Ne oda menj vissza, ez egy kuruzsló. Csodálkozom, hogy még működik a rendelő. Fel kéne jelenteni őket, gusztustalan, amit művelnek. Csak az ilyen férgek valahogy mindig megússzák...
Igen egyetértek. Én vesekő problémával mentem hozzá, amit el is mondtam az elején. Mindent mondott, parazita stb..., gondolom a szokásos duma. Kérdezem a végén; és a vesekő? Úgy fektetett vissza újra,de rámszólt, hogy ne üljek le,mert már a papírlepedőt is elvette. Tehát annyira a kis űzelmeire koncentrált, hogy amit már az elején kértem meg sem nézte. De újra visszafekve, azért megnézte. Utána átvitt egy másik szobába, ott magyarázta a parazitákat, stb..., mint ahogy itt mások írják. Megkérdezte, hogy szeretem-e az állatokat, van-e?
Gondolom ez bizonyíték a parazitákra. Undokul viselkedett, mikor még feltettem egy-két kérdést. Ajánlotta a következő szobában lévő kuruzslót, hogy annak a gyógycuccai majd segítenek meggyógyulnom. A kioktatás végeztével, úgy húztam ki a bejárati ajtón, hogy az ott lévő valami alkalmazott, csak lesett. Csodálkozott, hogy nem mentem be a kuruzslóhoz.
Egyébként a testvére kozmetikus, aki a vendégkörében szintén seftel
azokkal a cuccokkal amit itt akarnak az emberekre tukmálni jó pénzért. Ez már egy hálózat. Undorító, seftelő banda. És persze az interneten is nyomja a cuccokat.
A leletet megmutattam egy gasztroenterológusnak, aki azt mondta, hogy ilyen dolgokat, ami itt le van írva, létezhetetlen látni ultrahanggal.
Persze, három hónap múlva menjek ellenőrzésre, hogy tovább tudjon fejni, ha hagynám. Nagy csalódás volt, azt hittem, hogy egy komoly helyre megyek. Rémes volt az egész!!! Inkább enyhén agresszív volt, mint normális. Kedvességről ne is beszéljünk!
Sziasztok, 2023. Februàrjàban jàrtam a ,,szakorvosùrnàl’’.
26 èves sportos egèszsègorientàlt nő vagyok. Állapotfelmérésen voltam 45.000ft-ért Csókási Zsoltnál. Azzal kezdtük a beszélgetést, hogy kaptam-e oltást. Nem csak hogy bíràlta a döntésem hanem elmondta hogy kígyómérget kaptam ès mivel nincs bajom így a 3 hígítási formából valószinűleg a legjobban felhígítottat. A jövőben lesz-e bajom azt természetesen nem tudta megmondani de nála van egy természetes alapú készítmény ami antitoxikus.
Aztán legalább 8 különböző súlyosabb problémát felsorolt közte a máj megnagyobbodást, policisztás petefészket, pajzsmirigy megnagyobbodást, emlőcisztákat, parazitákat és nem utolsó sorban KRÓNIKUS VÉKONYBÉL GYULLADÁST (chron betegséget). Fontos hozzátennem azt az apró részletet hogy az alhasam megultrahangozása után miközben egy pavilon választott el minket és mindketten készültünk a nőgyógyászati ultrahangra én vetkőzéssel ő pedig egy padlizsánkrémes kenyér megkenésével amit paprikával fogyasztott el. Mindezt amellett a kézmosó mellett amit a vizsgálatok között használ de valójában annyira megdöbbentem ezen hogy azt sem figyeltem kezet mosott-e.
Mély depresszió állapotába esve léptem ki a rendelőből. Meg is kérdeztem közben hogy másoknál is ennyi probléma van?!? Mire azt a választ kaptam hogy igen, sok páciens pillangóként jön be és hernyóként távozik. Vizsgálat közben 0 empátiát éreztem sőt szinte láttam rajta hogy fürdőzik a rossz érzéseimben.
Azóta jártam több vizsgálaton, hiszen egy percig sem tudtam elhinni hogy ennyi féle problémám van. Nem policisztás a petefészkem. A pajzsmirigyem és a májam hibátlan állapotú és természetesen nem vagyok CHRON beteg.
Mindenkit óvva intek attól hogy elmenjen ehhez az emberhez hiszen a szónak teremtő ereje van és ha valaki hajlamos a hipochonder állapotra nos biztosan előjön nála a sokból az egyik probléma
Ez a csávó, hogy nincs még sitten?
2004(!)-ben voltam nála vesekő miatt. Mindennel foglalkozott csak a vesekővel nem, parazita, vékonybélgyulladás. Ott volt a Márta nevű testvére aki "segített" volna a méregdrága Sunrider (MLM) termékek megvételében és utánkövetésben. 20 év és semmi nem változott...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!